Meglehet a kvóta

Vágólapra másolva!
2008.02.09. 23:46
Címkék

Népes küldöttséggel utaztak el pénteken a magyarok a szezon első cselgáncs SzuperA Világkupa-versenyére Párizsba, mivel várhatóan tizennégy dzsudoka lép tatamira a Bercy-sportcsarnokban, ahol rendre legalább húszezer néző biztatja a versenyzőket. Tavaly határozottan jól szerepeltek a mieink, Hadfi Dániel (100 kg) aranyérmes lett, Bor Barna (+100 kg) és Perge Ilona (52 kg) az ötödik, Csernoviczki Éva (48 kg), Mészáros Anett (70 kg) és Ungvári Miklós (66 kg) a hetedik helyen végzett. Természetesen az idén is bízunk a legalább hasonlóan jó eredményben, nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a Hadfi, Ungvári Miklós, Mészáros trió már kvótát szerzett (a negyedik olimpikon Baczkó Bernadett), így érhetően nem erre a versenyre időzítik legjobb formájukat, hanem az augusztusi olimpiára, esetleg az áprilisi Európa-bajnokságra. Csernoviczki Éva már csak felméri a riválisokat, ha nem a portugál Ana Hormigo és az ukrán Ljudmila Lusnyikova vívja a döntőt, biztosan kvótás.

Az említett négy versenyző ezzel együtt is képes lehet szép eredmény elérésére, erre azonban mindenképpen nagyobb szükségük lesz a kvalifikációért küzdőknek. Kemény harcot vív a pontokért a férfiaknál Burján László (60 kg), valamint Braun Ákos (73 kg), a nőknél pedig Perge Ilona és Szabó Brigitta (63 kg), mindannyiuknak legalább dobogós helyezésre lenne szükségük a ranglistás előrelépéshez. Perge hetek óta küzd az influenzával, így kérdéses, milyen állapotban lesz Párizsban.

Legfrissebb hírek

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
28 perce

Molnár Ádin nélkül nagy bajban lenne az MTK

Labdarúgó NB I
31 perce

FIDE-elnök: még nincs végleges döntés az orosz zászló és himnusz újbóli használata ügyében

Egyéb egyéni
42 perce

A magyar férfi vízilabda-válogatott számára Hollandiában folytatódik a felkészülés Belgrádra

Vízilabda
1 órája

Van Gerwen, Bunting, Aspinall és Van Barneveld – szavazzon, melyik dartsjátékosnak van a legjobb bevonulása! Döntő

Egyéb egyéni
1 órája

Szabalenka és Kyrgios is izgatottan készül a nemek harcára

Tenisz
1 órája

A válogatott nem tudta átlépni a saját árnyékát

Kézilabda
1 órája

Milánó 2026: zavartalan a hókészítés a Livigno Hóparkban

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik