Nem érték el a céljukat

Három győzelem, egy döntetlen és két vereség a magyar válogatott Európa-bajnoki mérlege. Előzetesen rábólintott volna?Három győzelem, egy döntetlen és két vereség a magyar válogatott Európa-bajnoki mérlege. Előzetesen rábólintott volna?

Eggyel több meccset nyertünk, mint négy éve Szlovéniában, amikor a kilencedik helyen végeztünk – kezdte Skaliczki László. – Ebben az olimpiai ciklusban ez volt a legjobb eredményünk, de sajnos ez sem volt elég célunk, az olimpiai selejtezős hely eléréséhez. Azaz csak statisztikailag mutat jól.

Ott lehetnénk az elődöntőben, de végezhettünk volna a csoport utolsó helyén is.

Közel voltunk ahhoz, amiért jöttünk, mostanra pedig elérhetetlen távolságra kerültünk Pekingtől. Sűrű a mezőny, apróságokon múlik siker vagy kudarc. Nagyon rövid idő jutott a közös felkészülésre. Ezalatt sikerült megvalósítania, amit eltervezett?

Nem, mert én nyerő csapatot akartam építeni a kontinenstorna előtt alaprepertoárral és a cseretaktika élesben gyakorlásával. Fejlődtünk, de a fizikai és pszichés fáradtságon nem tudtuk átlendíteni a válogatottat.

Sok játékosa sérülten vagy hosszú kihagyás után játszott Norvégiában.

Ezért próbáltuk a sok cserére, a színességre, a taktikai váltásokból származó előnyökre felépíteni a csapatot. Ez csak részben sikerült, mert nem mindig volt elegendő a kapcsolódási pontok száma.

A spanyolok ellen mindenesetre remekül bevált ez a taktikai elképzelés.

Azon a meccsen minden sikerült. Rengeteg gólt szereztünk átlövésből, és a védekezésünk is összeállt. A németek ellen sem lehetett különösebb okom a panaszra, ekkor jól játszott a világbajnok, így csak szoros meccsre voltunk képesek. A fehéroroszok elleni siker pedig a csoportelsőséget jelentette.

Következett a kulcsmeccs Svédország ellen.

Egy megnyert, majd egy elvesztett meccs végén lett döntetlen ez a drámai csata. Ez a találkozó a modern kézilabda minden vonását magán viselte. Ha nem a kispadon ülök, én is élveztem volna. Ekkor tapasztalhattuk először azt a második félidő eleji hullámvölgyet, amely később a „védjegyünkké” vált. Ekkor még egy pontot ért a jó hajránk, s a franciák ellen is sikerült átvészelnünk a rossz periódust, de Izlanddal szemben ekkor ment el a meccs.

Ezután kevesen gondolták, hogy legyőzzük az Európa-bajnokot.

Ez már a búcsú volt, az önbecsülésünkért harcoltunk, hogy legalább az utolsó pillanatig életben tartsuk a reményt. Végül rosszul alakult minden.

Van esély az előrelépésre?

Athén után generációváltáson estünk át, ehhez bizalmat szavazott nekem a szövetség elnöksége. Fokozatosan épül az új csapat, s úgy érzem, ezúttal karizmatikusabbak, stabilabbak voltunk, mint tavaly a vébén. Előbbre léptünk, de nem akkorát, mint kellett volna.

A televíziós közvetítésekben többen is veszekedni hallották a játékosokat. Ezután felvetődik a kérdés: egységes volt a válogatott?

Nézze, éles helyzetben vannak konfliktusok, de ezeket tudtuk kezelni. Egy csapatban nem feltétlenül barátok játszanak, de láthatta, hogy a játékosok elfogadják, tisztelik egymást.

Mit hozhat a jövő?

A szerződésem lejárt, a kitűzött célt nem tudtuk teljesíteni. Ez az olimpiai ciklus északon kezdődött a 2004-es Világkupával, s most Norvégiában ért véget. Állok elébe annak a fórumnak, amely ezt értékeli…