Crosby kidőlt, de a Pittsburgh menetel

SZ. A.SZ. A.
2008.01.20. 23:22
Címkék

A Pittsburgh és a Tampa élete mintha össze lenne kötve mostanság.

Kezdődött azzal, hogy szombat hajnalban a Mellon Arena jegén a Lightning véghezvitte azt, amit egy héttel korábban saját csarnokában nem tudott, azaz győzött a Penguins ellen. Tette mindezt úgy, hogy a kanadai lista elején egymást kerülgető két csapatkapitány, Sidney Crosby és Vincent Lecavalier egyetlen pontot sem szerzett. Ám itt jön a lényeg: amíg Lecavalier végigjátszotta a meccset, Crosby egy bekk szorításában csúnyán a palánkba csúszott az első harmad közepén, jobb lábát használva becsapódástompítónak, aminek súlyos bokarándulás és szalaghúzódás lett a vége. Crosby tehát lebicegett a pályáról, egyenest az öltözőbe, ahol abban maradtak a Penguins orvosai, hogy majd másnap megmondják, mekkora is a baj valójában.

Másnap aztán nem mondták meg, mert Crosby lába olyannyira felduzzadt, hogy a diagnózis felállítása lehetetlen volt; ám biztosnak tűnik, hogy a január 26-i All Star-gálát csak tévén nézheti az ifjú zseni. A Pittsburgh vélhetően minimum egy hónapot legjobbja nélkül lesz kénytelen végigküzdeni – a Pens kapusa, Marc-André Fleury ugyanilyen problémával december 5. óta van a sérültlistán. Nagyobb gond azonban egyelőre nincs, mert ott van Jevgenyij Malkin is a keretben, aki a sortársa sérülése utáni ígéretének megfelelően vállára vette a csapatot, és győzelemre vezette azt a Montreal ellen.

A Tampa ezalatt ugyanígy cselekedett az Ottawa jegén. Ahogy a Canadiens ellen Jeff Taffe, a Senators ellen Martin St. Louis is negyedóra múltán szerezte meg a vezetést, aztán hogy minden hasonló legyen továbbra is: ahogy „odaát” Malkin az üres kapuba paszszolta a másodikat, úgy itt Lecavalier is az árva ketrecbe suhintott a végén.

Mindezzel együtt hiába veszítette el legjobbját a Penguins, az egész liga ötödik legtöbb pontot gyűjtő alakulata maradt, egyszersmind a Keleti konferencia másodikja jelenleg, míg a Lightning mostani két győzelmével is utolsó ugyanott.

Legfrissebb hírek

Miért bántanak minket? Késely Ajnát lehangolták az Eb-ezüstéremre kapott internetes reakciók

Úszás
9 perce

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
30 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
8 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
8 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
8 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
8 órája