Bedák jó formában várja a selejtezőt

CH. G. A.CH. G. A.
2008.01.20. 23:22
Címkék

Árnyékboksszal indultak a döntők a Bocskai-emlékversenyen, s fura módon a nehézsúlyúak küzdelmével. Történt, hogy a finálé izraeli résztvevője kilencven dekával átesett a súlyhatáron, így Darmos József – immár győztesként – tét nélküli edzőmeccset vívott a szentföldi fiúval. A csodálkozó nézők bebeszóltak, pontozás nem volt, a mérkőzés után Darmos úgy vélte, szűken bár, de kikapott.

Bedák Pál még véletlenül sem kapott ki a légsúlyú fináléban, bár a rutinos Igor Samoilenco keményen ellenállt. Végül „Pimpa” 18:9-re győzött, a háromszoros olimpikon moldovainál keményebb ellenfelek a február végi pescarai olimpiai selejtezőn sem várnak rá.

Oltványi Dávid (54 kiló) nem igazán hozta a világbajnokságon mutatott formáját, szoros mecscsen kikapott moldovai riválisától. „Nem voltam elég agresszív, de semmi baj, jó leszek a kvalifikációs tornán” – mondta a szegedi tanárjelölt.

Varga Miklós agresszív is volt, meg hatékony is a könnyűsúlyú döntőben, olykor parádézva pontozta ki a bivalyerős németet 30:11-re. „Nem bocsátkoztam kétes kimenetelű kalandokba, úgy érzem, kezdek beleerősödni ebbe a súlycsoportba” – mondta a húszéves hajdúsámsoni magyar bajnok.

Váltósúlyban is itthon maradt a trófea, bár kevesen hitték, hogy a szintén húszesztendős Görbics Gábor megveri olimpiai kvótás francia ellenfelét. De megverte, méghozzá jogosan, hiába cirkuszolt Alexis Vastine a szorítóban, 16:5-re a Vasas „vörös ördöge” diadalmaskodott. „Ez életem eddigi legnagyobb sikere” – lelkendezett a hirtelenszőke fiatalember.

Nagyváltósúlyban Bacskai Balázs hozta a kötelező győzelmet a nyíregyházi Sipos Tamás ellen, tőle ez elvárható. Miként szupernehézsúlyban Bouquet Bencétől a magabiztos győzelem, s a Vasas bokszolója ezt el is érte, 17:0 arányban.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz Extraliga: a Szerva ASE a férfi négyes döntő negyedik csapata

Egyéb egyéni
3 perce

Ilyen hangulatban csak Sallaiék edzhetnek: 40 ezer szurkoló látogatott ki hozzájuk – videók

Légiósok
17 perce

80 éves lett Vanyus Attila, az MKSZ korábbi alelnöke, az ETO ügyvezetője

Kézilabda
42 perce

Női röplabda Extraliga: az összes légiós, közte a bajnokság pontkirálynője is távozik Nyíregyházáról

Röplabda
44 perce

Rátaposott az Atlético címerére az Arsenal játékosa, látni kell Simeone reakcióját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Csoportelsőként jutott tovább a magyar női válogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb csapat
1 órája

A vb-selejtező előtt rendezik a veszprémi kézilabdázás napját

Kézilabda
1 órája

Asztalitenisz csapat-vb: női válogatottunk papírforma-vereséget szenvedett Szingapúrtól

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik