Az influenzajárvány és Bacskai is tarolt

CH. G. A.CH. G. A.
2008.01.16. 23:24
Címkék

Az influenzajárvány, a balszerencse és a magyar hatóságok szőrösszívűsége jócskán megtizedelte a Bocskai István ökölvívó-emlékverseny mezőnyét. A legutóbbi magyar bajnokság aranyérmesei közül öten – Káté Gyula, Harcsa Norbert, Szili István, Szellő Imre és Kurtucz Csaba – is távol maradni kényszerültek betegség miatt, a walesi csapat Münchenben lekéste a csatlakozást, s inkább viszszafordult, az algériai és az iráni bokszolók pedig nem kaptak vízumot, holott semmi ok nem volt arra, hogy megtagadják tőlük a beutazási engedélyt. De így is tizenöt ország 87 versenyzője vonult fel a szerdai ünnepélyes megnyitón az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

A kényszerű távolmaradók közül egyébként Káté olyannyira lelkiismeretes volt, hogy még 38.5 fokos lázzal is megjelent a mérlegelésen, de természetesen a válogatott vezetői saját érdekében eltiltották a részvételtől.

Az első napon a legjobb négy közé jutásért folytak a küzdelmek, s a magyarok jobbára sikerrel vették az akadályt. A sok jó teljesítmény közül is kiemelkedett az ezúttal légsúlyban induló papírsúlyú világbajnoki ezüstérmes kispesti Bedák Pál produkciója, Szántó Imre tanítványa 23:7-es pontozással verte meg kifejezetten jó képességű francia ellenfelét.

Óriási érdeklődés előzte meg a megszokott súlycsoportjánál ugyancsak feljebb, 69 kg-ban induló Bacskai Balázs szereplését. A Vasas junior-világbajnoka 16:5-ös pontozással verte meg a nyíregyházi File Rolandot, kiérdemelve nemcsak edző-édesapja, hanem idősb Balzsay Károly szövetségi kapitány elismerését is.

Legfrissebb hírek

Van Dijk, Nakamura, Summerville – 2–1 a hollandoknak

Foci vb 2026
16 perce

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
35 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
37 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
1 órája

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik