Hinni kezdtek a csodában

CH. G. A.CH. G. A.
2008.01.10. 23:20
Címkék

A MiZo Pécs 2010 női kosa rasai bravúros, 77–72-es mondeville-i Euroliga-győzelmének egyik főszereplője Vajda Anna volt. A 23 éves centerbedobó 19 pontot, hét lepattanót, két labdaszerzést és egy dobásblokkolást mutatott be meg egy „túlélő show-t”, hiszen annyi műtéten átesett már szegény, hogy az is csoda, egyáltalán képes kosarazni.

„Ilyenkor a meccset követő nap a lábadozásé. Csak hajnali háromnegyed négykor tudtam elaludni, annyira felpörögtem. Persze ha muszáj volna, ma este is pályára lépnék – mondta a

válogatott kosaras. – Elsősorban annak köszönhetjük az oly fontos győzelmet, hogy leszereltük a franciák gyors indításait, legveszélyesebb fegyverüket nem tudták kamatoztatni. A magam játékáról nem szeretnék beszélni, még mindig messze vagyok attól, hogy elégedett legyek. Talán, ha megnyernénk az Euroligát... Ez persze csak vicc, az viszont nem, hogy önmagunkat is megleptük eddigi eredményes kosárlabdánkkal. Úgy érzem, remek közösséggé formálódtunk. Most ugyan másodikak vagyunk a D-csoportban, de e helyezés megtartásához az utolsó körben Valenciában is nyernünk kellenne, ami majdnem csoda lenne, de korábban megvalósítottuk már ezt a csodát.”

Legfrissebb hírek

Van Dijk betalált, de Nakamura egyenlített!

Foci vb 2026
12 perce

Manuel Neuer: A cserék is jó energiákat hoztak a játékba

Foci vb 2026
31 perce

Nincs gól az első félidőben

Foci vb 2026
33 perce

Mocsári Bence megnyerte a paratriatlon Európa-bajnokságot

Egyéb egyéni
59 perce

Littler és Humphries együtt lett dartscsapat-világbajnok

Egyéb egyéni
1 órája

„Nem ilyen versenyt akartam” – Russell szerint rossz volt a stratégia, és aggódik a Ferrari formája miatt

F1
1 órája

Elkezdődött a holland–japán csata

Foci vb 2026
1 órája

Területi osztályozók: a Szolnok és az SBTC is feljutott a harmadosztályba

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik