Ovecskin-parádé

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2008.01.06. 23:10
Címkék

Alekszandr Ovecskin van olyan jó, mint Sidney Crosby.

Ez persze nem újdonság, csak a Pittsburgh csapatkapitánya inkább szem előtt van, elvégre a Penguins egyvégtében begyűjtött hat győzelme révén a keleti konferencia negyedik helyéig rohant föl, míg az orosz csapata, a Washington ugyanazon főcsoport vége felé porosodik.

Ám november 22-e óta, amióta Bruce Bodreau a Capitals edzője, javul a helyzet: a Montreal elleni 5–4 már a harmadik győzelem volt – négy meccsen. A Canadiens elleni hosszabbításos sikerhez kellett nagyon Ovecskin – meg persze Mike Green, aki két asszisztot is kiosztott.

Pedig nem úgy kezdődött, hogy a Habs-drukkerek indulnak majd haza szomorkodva: Tomas Plekanec szépen kijátszott emberelőnyös találata után ugyanis éppen Green forgott, mint a ringlispíl Andrij Kosztyicin cselei nyomán, aki góllal fejezte be a szólót. Ám ekkor jött Ovecskin, és még a kamera is lemaradt róla, amint egy buli után elé csorgó korongot a kapuba küldte. Ettől aztán Nicklas Bäckström és Boyd Gordon is kedvet kapott a lövöldözéshez, s tíz perc alatt fordított a Washington!

Roman Hamrlík bepofozott kipattanója kilógott a sorból, nem úgy Ovecskin második ágyúlövése: a kezdőkör szélén vette át a pakkot, megvárta, amíg a két bekk összezár előtte, s Price nem lát semmit, majd csuklóból emelt a vas alá, de olyan erővel, hogy a korong a harmad közepéig jött vissza… Honfitársa, Alekszej Kovaljov egyenlítő gólja, valamint a már említett Green-találat ehhez képest semmiség volt – győzött a Caps, s ezzel immár az egy helyben toporgó Tampa Bay a főcsoportutolsó.

„Hihetetlenül nagy erővel lövi meg a korongot, nem hiszem, hogy bármit is tehettem volna az első góljánál” – mondta lemondóan Price, aki egyik rendes játékidős Capitals-gólnál sem tudta felemelni a kezét, mielőtt megszólalt volna a sziréna.

„Ez az egyik kedvenc pályám, óriási közönség, jó zene – ettől kedved lesz játszani. Hihetetlen hely ez” – áradozott Ovecskin.

Meggondolandó, hogy a Bell Centre munkatársai legközelebb ne vegyék-e lejjebb a hangerőt…

Legfrissebb hírek

Zoran Kedacic lett a kaposvári férfi röplabdások új főnöke

Röplabda
16 perce

Sergio Navarro lett a DVSC új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
23 perce

Kolozsváron örülnek a Paksnak, és bíznak a továbbjutásban

Európa-liga
51 perce

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
1 órája

Nehézségeiről is beszélt a vb-bronzérmes cselgáncsozó, Gyertyás Róza

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi pólóválogatott: „A két Vigvári szeret csalni. Ha ők számolják a pontokat, akkor...”

Vízilabda
1 órája

Kézilabda: szerdán kezdődik az U21-es férfi-vb

Utánpótlássport
1 órája

„Remélem, tanultunk a tavalyiból” – Hahn János az El-sorsolás után

Európa-liga
1 órája
Ezek is érdekelhetik