Izgalmas lesz a visszavágó

Bajzát RafaelBajzát Rafael
Vágólapra másolva!
2007.12.23. 00:25
Címkék
Háromgólos előnyből várhatja a visszavágót a Szeged a LENkupa negyeddöntőjében, miután szinte végig vezetve, elszántan pólózva legyőzte az Eger együttesét.

A magyar bajnokságban az őszi szezont követően az első két helyen álló csapat, a Szeged Beton VE és a Brendon-UPC-ZF-Eger remek meccset vívott a LENkupa negyeddöntőjében Szegeden. A vendégeknél Szécsi Zoltán a harmincadik születésnapját ünnepelte szombaton (mint később kiderült, vereséggel), Kiss Csaba begipszelt kézzel csak a lelátóról szurkolhatott, Biros Péter pedig lázasan vállalta a játékot.

A két együttes őszi bajnokijához hasonlóan (amelyet 10–8ra a csongrádiak nyertek meg) a Szeged feltüzelve, harcosan küzdött. Biros ugyan még vezetést szerzett, ám ekkor volt utoljára a vendégeknél az előny. A szerb Milos Korolija gyönyörű centergóllal ébresztette fel a hazai B-közepet, Varga Tamás is beköszönt, így 2–1-es hazai vezetéssel zárult az első nyolc perc.

Az egriek ezután sorozatban négy emberelőnyös helyzetet hagytak kihasználatlanul, Juhász Zsolt viszont nem hibázott a szélről. Korolija tíz perc alatt már a második akciógólját szerezte, ezzel 4–1-re megugrott a Beton. A forró légkörben Biros duplája állította talpra az egrieket, de a negyed vége előtt a mezőny legidősebb játékosa, a lassan 37 esztendős, 117-szeres válogatott Monostori Attila úszott meg, és nem hibázott (5–3).

A fordulás után is a szegediek akarata érvényesült, 7–4-re elhúztak. A vendégek valamelyest fel tudtak ugyan zárkózni, de az egyenlítéstől messze álltak, a két-három gólos különbséget biztosan őrizte Gyöngyösi András csapata. Ráadásul Nyéki Balázs a 23. percben összeakaszkodott az ellene szabálytalankodó Juhász Zsolttal, és a bírók végleg cserével kiállították az egrit.

A záró felvonásban Weszelovszky László és Aaron Feltham két-két találatával folytatódott a taktikai csata, az utolsó percben pedig Komlósi Péter hatméteres lökete is megakadt a felső sarokban, így háromgólos előnnyel utazhatnak a Tisza-partiak a január 19-i egri visszavágóra. Egy hete hasonlóan nehéz helyzetből kikapaszkodva jutottak a legjobb négy közé a hevesiek a Vodafone Magyar Kupában a Vasas ellen, mindenki tudhatja tehát: három gól előny nem biztosíték a továbbjutásra Egerben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik