Szárnyal a Red Wings

SZ. A.SZ. A.
2007.12.21. 00:27
Címkék

Négy mérkőzés volt a napi penzum az NHL-ben, így mindegyikről megemlékezhetünk.

Az erősorrendet figyelembe véve természetesen a Detroit az első vizsgált csapat. A Red Wings elképesztő formában fut neki az ünnepi szakasznak: november 24., a Columbus Blue Jackets elleni szétlövéses vereség óta csupán egyszer, december 13-án az Edmonton Oilers ellen kapott ki – szintén büntetőkkel. Ezenkívül tízszer nyert, amivel a keleti éllovas Ottawa Senators elé került, azaz ligaelső. Ilyen minőségében pedig száguld: most a Los Angeles Kings ellen ütött egy hatost.

A címvédő, az Anaheim Ducks éppen jó napot fogott ki: rendesen megsorozta a Colorado Avalanche kapuját, s nyert is, ám csak hoszszabbítás után. Mert Peter Budaj egy kivétellel minden próbálkozást hatástalanított a túlóra közepéig, így hiába volt a 38:12-es lövőarány, a Ducks csak 2–1-re győzött.

Nagyobb volt a különbség a Chicago–Nashville meccsen, amelyet a Blackhawks simán behúzott. Pedig a két ünnepelt ifjú, Patrick Kane és Jonathan Toews ezúttal együtt két pontot tudott összevakarni – egy-egy assziszt –, azonban így is akadt játékos, aki hátára vette a gárdát. Nem is egy. Robert Lang és Patrick Sharp egyaránt duplázott, amit Dustin Byfugeien toldott meg, és máris ötnél járt a Chicago, amivel a két pont is az övé lett.

Végül és valóban utolsósorban az Islanders–Sabres meccsről: a „szigetlakók” december 12. után megint elvéreztek a Buffalo ellen, s biztosan csúsznak lefelé a Keleti konferencia táblázatán (12.-ek), egyúttal távolodnak a rájátszástól. Pedig a Sabres is csak hetedik ugyanott.

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
49 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája