Vinokurov visszavág

SZ. A.SZ. A.
2007.12.17. 02:21
Címkék

Több mint egy héttel visszavonulása bejelentése után Alekszandr Vinokurov közölte: a kerékpár semmivel sem rosszabb, mint a többi sportág, csak kevesebb benne a pénz, és gyenge a nemzetközi szövetség, ezért könnyű préda a média számára. A kazah kerekes azután vonult vissza, hogy saját nemzeti szövetsége egy évre eltiltotta, mert az idei Tour de France alatt pozitív lett a doppingtesztje, amely nyomán csapata, az Astana rögtön visszaléptette, majd szerződést is bontott vele. „A kerékpársport csak bűnbak – mondta Vinokurov. – Nem hinném, hogy ez a sport bármivel piszkosabb volna, mint mondjuk a labdarúgás vagy a tenisz. Csak mostanság divatos a kerekesekkel foglalkozni. Az egész világ kerékpársportja úgy kétszázmillió euróból kijön évente, a Chelsea focicsapata egymaga háromszázmillióból gazdálkodhat – teljesen más dimenziók. Ha pedig a Nemzetközi Antidopping Ügynökség olyan nagyon harcolni akar a dopping ellen, akkor a spanyol doktor, Eufemiano Fuentes százötven nevet tartalmazó listájáról miért csak a bringásokét hozták nyilvánosságra? Ha így folytatódik, a kerékpár kikerül majd az olimpia műsorából, és egyszerűen elhal.”

Legfrissebb hírek

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
49 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
8 órája