Meglepetés az ifistáktól

Vágólapra másolva!
2007.12.17. 02:21
Címkék

A DVSC-TEVA szakmai stábjának fele Angliában töltötte a hétvégét: Herczeg András klubmenedzser az Arsenal–Chelsea rangadóra utazott Londonba, az edzői minőségben november végén a szigetországból Debrecenbe igazoló Zoran Szpisljak pedig személyes ügyeit intézendő utazott vissza Albionba – a Loki Honvéd elleni szezonzáró Ligakupa-fellépését (2–1) követően.

„December végén Debrecenben leszek, de már most nekiláttam a munkának – mondta Zoran Szpisljak. – Sikerült felmérnem a klub lehetőségeit, nagyjából megismertem a játékosokat az U15-ös korosztálytól egészen a felnőttekig, utóbbiakkal egyenként is beszéltem. Rövid és hosszú távú terveket is készítek, a cél ugyanis az, hogy a jelenlegi rendszer keretei között minél többet hozzunk ki a játékosokból, fiatalokból és idősebbekből egyaránt. A korosztályos együtteseket végigjárva kellemes meglepetésben volt részem, a fiatal debreceni futballistáknak tudniillik nagyon jó a technikai alapképzettségük. Várom, hogy elkezdődjön a felkészülés a felnőttegyüttessel, mind a négyünknek vannak prioritásaink, de a szakmai teamnek együtt kell működnie. A harmadik helyen állunk a tabellán, de hiszem, hogy a tavasszal ledolgozzuk a hátrányt, és a DVSC zsinórban negyedszer is bajnok lesz.”

Legfrissebb hírek

Sörloth fejesével hozta a kötelezőt az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
7 perce

„Teljesítménye sajnos alulmúlja a várakozásainkat” – a Kasimpasa edzője nem elégedett Szalai Attilával

Légiósok
20 perce

Rövid pályás gyorskorcsolya: Jászapáti Péter ismét megsérült, nem lehet ott az olimpián!

Téli sportok
23 perce

Moon és a férfiváltó is negyedik lett a rövid pályás gyorskorcsolya Eb-n

Téli sportok
25 perce

A Ferencváros nem kímélte a Podravkát, nyolc góllal nyert Érden a női kézi BL-ben

Kézilabda
45 perce

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
53 perce

Győzelemmel emlékezett elhunyt tulajdonosára a Fiorentina

Olasz labdarúgás
1 órája

Premier League: senkinek sem jó döntetlen Wolverhamptonban

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik