A jelen és a Jövő legjobbja

Egy kollégának azt mondta az eredményhirdetést követően, hogy nem számított a győzelemre. Tényleg nem?Egy kollégának azt mondta az eredményhirdetést követően, hogy nem számított a győzelemre. Tényleg nem?

Azt nem jelenthetem ki, hogy biztos voltam benne, inkább úgy fogalmaznék, reméltem, hogy ez lesz a vége – mosolygott a Jövő SC jelenét jelentő Gyurta Dániel. – Hogy is gondolhattam volna, hogy tutira enyém lesz az arany, amikor borzasztó erős mezőnybe csöppentem. Kétszáz mellen az olaszok és az oroszok mindig klasszisokat állítanak rajthoz, rajtuk kívül pedig gyakran felbukkan egyegy meglepetésember. Most például a bolgár Mihail Alekszandrov zárt harmadikként, bevallom, nem hittem volna, hogy ilyen jól szerepel.

A szakvezetés állítólag számolt vele.

Valóban? Ez is azt bizonyítja, miyen remek edzőink vannak...

Figyeltem a start előtt, úgy tűnt, nyugodtan várja a finálét.

Pedig a délelőtt nem úgy alakult, ahogy terveztem. Álmosan keltem, a délelőtti versenyzés nem is esett jól. Délutánra sikerült kipihennem magam, talán ez lehet a siker titka.

Azért nem csak ezen múlott. Minek tulajdonítható még a diadal?

Mondjuk annak, hogy hatalmasat úsztam. Az egyéni csúcsomat több mint egy másodperccel megjavítottam, úgy vélem, ezzel a teljesítménnyel maximálisan elégedett lehetek. Persze még ebből az időből is lehet faragni, ha így folytatom, kétezer-tizenkettőre nagyon jó leszek...

Az ötös pályáról látta, hogy az egyesen miként száguldozik Bossini?

Naná, hogy láttam! Noha igyekeztem kizárólag magammal foglalkozni, időnként kilestem oldalra. Kész szerencse, hogy kiváló a periferikus látásom... A viccet félretéve: mindvégig éreztem, milyen szoros a verseny, így nem tehettem mást, csak mentem, mentem és mentem előre. Ha nem állít meg a fal, valószínűleg még most is megyek...

A győztesek közül alighanem a legnagyobb ünneplést csapta, szinte táncolt a kötélen.

Ennek egyszerű a magyarázata: rettentően boldog voltam – és vagyok. A kétszáz méter mell talán a legnehezebb szám az Eb-n – természetesen a többi sem sétagalopp –, aki itt nyer, annak tényleg van oka az örömre.

Kovács Ági két puszival köszöntötte, majd mosolyogva annyit jegyzett meg: „Na, kicsúsztál”. Hálás lennék, ha ezt is megmagyarázná.

A fordulókat követő csúszásokra célzott ezzel. Délelőtt ugyanis nem sikerültek túl jól, és ezután Ági ellátott egy-két tanáccsal. Amúgy régóta „súg” nekem, és ezzel nagyon sokat segít. Büszke vagyok rá, hogy a barátomnak vallhatom, mi több, a példaképemnek.

Számolja az olimpiáig hátralévő napokat?

Á, az még odébb van. Most mindössze az izgat, hogy karácsonyig mennyi van vissza...