Tényleg nagy ez a csapat

Újra itt van a nagy csapat!

Nyolc hónap után lépett újra jégre a magyar válogatott, nyolc hónap után találkoztak egymással legjobb hokisaink, nyolc hónap telt el a ljubljanai káprázat, a divízió 1-es világbajnokságon nyújtott hőstett (ezüstérem) óta. Újra itt van tehát a nagy csapat – össze is csapta a markát a miskolci közönség apraja-nagyja, nagy szeretettel fogadva a csapatot. A csapatot, amely ezt megelőzően egyszer szerepelt a városban: az idén április 11-én Norvégia együttese ellen játszott vb-felkészülési mérkőzést. Ha az öltöző falai beszélni tudnának, sok cifrát mondanának arról az esti napról, amikor is Pat Cortina szikrázó szemekkel kiabált az ellenfelének egyharmadnyi előnyt adó játékosaival…

„A miskolci közönség adósai vagyunk!” – utalt a kanadaiolasz állampolgárságú, tiszteletbeli magyar mester a 6–1-es zakóra, amely, utólag már tudjuk, nem jött rosszkor, hiszen ezután nagyon összekapta magát a társaság.

Ha Miskolc, akkor igen kemény ellenfél, jelenthetjük ki bátran, hiszen Norvégia után az A-csoportos vb kiesője, Ukrajna állt a túloldalon. Mondani sem kell, a meglepetésre kizuhanó rivális jövő áprilisban azonnal vissza akarja szerezni helyét az elitmezőnyben – ehhez többek között a mieinket kell majd megelőznie a szapporói vb-n. Ezt a meccset látva, a magyar válogatottat ismerve túlzás nélkül mondhatjuk: nem lesz könnyű dolga.

A derbi tehát nemcsak a miskolci publikum, hanem hatalmas presztízse miatt volt kiemelten fontos – ennek megfelelően nem volt sok puhatolózás, rögvest egymásnak estek a felek. Csapatunknak sikerült meglepnie ellenfelét: a letámadásos taktika láthatóan nem ízlett a hatalmas termetű ukránoknak, mindössze két-három helyzetet voltak képesek kialakítani, amelyeknél a Milano Vipersben légióskodó Szuper Levente hárított könnyűszerrel. A magyar támadások jóval több veszélyt hordoztak magukban – s kétszer gólt is hoztak! A 7. percben Kovács Csaba ütötte be a Gröschl Tamás lövése után a kapusról kipattanó korongot, majd a 20.ban emberelőnyben Vaszjunyin Artyom fejezte be pontosan a precízen megrajzolt figurát. Hiába igyekezett Vitalij Donika, nem érte utol a remeklő Vaszjunyint. A Donika és a Vaszjunyin név jól megfér egymás mellett: 1989ben, a jászberényi kirakatcsapatban az itt pályára lépő fiatalemberek szovjet állampolgárságú édesapja bekkpárt alkotott – kicsi a világ, no…

A 2–0-s első harmadot követően percről percre erősített Ukrajna válogatottja, a védelem, Szuperrel az élen azonban állta a sarat. Mindössze kettős emberhátrányban kapitulált a csapat, amely a végére fölöttébb elfáradt (kettős előnyben sem tudott gólt ütni – pontosabban olyat, amelyet megadott volna a bíró, hiszen Ocskay Gábor az első kapuvasa után betalált, csak ezt a kedves magyar gólbíró hölgy nem látta…), voltaképpen csak a szíve vitte előre. A 2–1-es siker nem mellesleg történelmi, hiszen a nyolcadik magyar–ukrán meccsen született meg az első sikerünk.

Több mint biztató!