Az ötödik helyre hajtanak

Az élet megy tovább, péntek délelőtt tíz órától ismét edzés várt a magyar válogatott tagjaira, de legalább nem abban az átkozott Bercyben… Sőt nem is az egész csapatot dolgoztatta meg Zsiga Gyula, ezúttal pihenőt kapott Pálinger Katalin, Tóth Tímea, Görbicz Anita, Ferling Bernadett, Szamoránsky Piroska, Balogh Beatrix, Vérten Orsolya, no meg Kovacsicz Mónika, aki megsérült a negyeddöntőben.

„Meghúzódott a combhajlítóizmom. Futás közben egyáltalán nem fáj, csak akkor, ha utána leállok. Mindenesetre nem fogok emiatt egész nap szaladgálni. Szerintem szombatra rendbe jön a lábam, befáslizzuk, aztán felőlem kezdődhet a meccs. Mindenképpen játszani akarok. És nyerni” – jelentette ki a válogatott jobbszélsője, bár hozzátette, a csütörtökön történteket nehéz megemészteni. Ezt látni Görbicz Anitán is, akit 2003-ban Zágrábban is ért hasonló trauma (Pálinger Katit még Sydneyben is…) – nem is hagyta szó nélkül az oroszok elleni összecsapást: „Tudom, így utólag mentegetőzésnek tűnhet, de bárki bármit mond, a bírók igenis hozzájárultak az orosz továbbjutáshoz. Amikor kellett, belenyúltak a meccsbe; mi ott voltunk a pályán, láttuk, éreztük” – közölte az irányító.

Nincs értelme a negyeddöntőt boncolgatni, az ugyanis már történelem, de amikor a náthával küszködő Tóth Tímeával beszélgettünk, óhatatlanul előjöttek a friss emlékek. „Még most sem értem, miért küldött ki engem is a bíró, miután Poltorackaja a mezemnél fogva szabályosan odavágott a földhöz. Jobb helyeken ilyenért piros lapot adnak. De ez még hagyján, hiszen a végeredmény sokkal fájdalmasabb volt, mint az esés” – mondta az átlövő. Éppen ekkor Mehlmann Ibolya sétálgatott a félpályánál, gondolt egyet, s megcélozta az üresen tátongó kaput. A labda a kapufán csattant, onnan meg kipattant. Jellemző? Az.

„Borzasztóan fájt a vereség az egész csapatnak, mindenki mindent beleadott. Leszámítva a végeredményt ezen a meccsen játszottunk a legjobban” – vélekedett az Aalborg balkezes lövője. A magunk részéről picit pontosítanánk. Játszottak…

Azzal egyet lehet érteni, hogy csütörtök délután nem feltétlenül a jobban kézilabdázó válogatott jutott tovább, igaz, azzal is, hogy nem csupán jól játszani kell megtanulni. Hanem nyerni is, akár csúnyán. „Az első

félidőben kaptunk egy lehetőséget, hogy eldöntsük a mecscset. Nem tudtunk élni vele. A másodikban kaptunk még egyet. Azzal sem” – utalt az imént leírtakra Zsiga Gyula.

Egyvalami viszont biztos: a mieink nem zsörtölődnek tovább, a péntek délutánt városnézéssel töltötték, hogy másnapra feltöltődjenek. Merthogy nyerni akarnak a franciák ellen, majd vasárnap megszerezni az ötödik helyet.

„Engem nem kell motiválni, és szerintem a többieket sem. Nem csupán három hely a különbség az ötödik és a nyolcadik között, annál sokkal több. Tulajdonképpen szerencse, hogy a házigazdákkal csatázunk, mert így nem üres csarnokban lépünk majd pályára” – fogalmazott Tóth Tímea, míg Görbicz Anita hozzátette: „Megígérhetem, hogy az elszántságunkkal nem lesz gond.”

Csak bírják majd 60 percen keresztül.