Messze még a vége

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.12.09. 23:14
Címkék
Két mérkőzés után egy ponttal áll a C-csoport harmadik helyén a TEVA-VasasPlaket az Euroligában. A piros-kékek szombaton az előző kiírás ezüstérmese, a Jug Dubrovnik otthonában maradtak alul (8–7), de még semmi sincs veszve.

Nem ilyen kezdésről álmodtak a Vasasnál, az biztos. A piros-kékek két mérkőzésen csak egy pontot szereztek, pedig mindkét összecsapáson volt esélyük a győzelemre. A Domino ellen valósággal feltámadt Földi László együttese, hiszen 6–2-es Honvéd-előny után 7–6-ra és 8–7-re is vezetett, ám a csoport másik magyarja egyenlíteni tudott. A dubrovniki katlanban – ahol négyezer néző biztatta a horvát együttest – szintén gyengén kezdett a magyar bajnok (1–3), ám az utolsó negyedre már csak egy gól volt a hátránya, sőt a záró nyolc perc elején a kiválóan játszó Varga Dénes egyenlített. Egy emberelőnyt is kapott a Vasas, de nem tudott élni vele; 17 másodperccel a vége előtt időt kért Földi edző, ám Varga Dénes lövése mellészállt.

Dubrovnikban ki lehet kapni, ám a Honvéd elleni hazai döntetlen nagyon fájhat a bajnokcsapatnak, főleg a hárompontos rendszer miatt, mivel így két ponttól esett el a Vasas – igaz, a szombaton a görög Ethnikoszt 9–4-re legyőző Domino is.

A továbbjutásról nem kell lemondania a Vasasnak: a hátralevő négy mérkőzésen még 12 pontot lehet szerezni, az Euroliga előző kiírásában kilenc ponttal mentek tovább a piroskékek… A remélt nyolc közé kerüléshez az Ethnikoszt mindenképpen oda-vissza le kell győzni. Noha a gyengébbik pireuszi együttes a Juggal szoros mérkőzést játszott, a Domino ellen már jóval halványabban szerepelt. A csoport sereghajtója ellen elérendő két siker mellett még legalább egy meccset muszáj hozniuk a piros-kékeknek, például az időben előbb következő Dubrovnik elleni hazai mérkőzést. A diadal kétszeres hasznot is hajthat, hiszen egyenlő pontszám esetén az egymás elleni eredmény dönt, és a Komjádi uszodában le lehet győzni két góllal a Jugot – ráadásul a horvátok vereségével az utolsó fordulóban sorra kerülő Honvéd–Vasas párharc előtt mindkét magyar klub kedvezőbb helyzetbe kerülne.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: Japán az ellenfél a női kézi-vb-n, sorsolják a csoportokat a labdarúgó-vb-re

Minden más foci
47 perce

Kuczora Csenge: Jó érzés, hogy továbbra sem kell matekozni; Norris elismeri, neki van a legtöbb vesztenivalója a „vb-finálén"

E-újság
52 perce

Király-kupa: negyedosztályú csapat ejtette ki az Espanyolt

Spanyol labdarúgás
53 perce

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

A kétfrontos háború átka – Zsoldos Barna jegyzete

F1
1 órája

A Lazio kiejtette a Milant az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
1 órája

Egy rúgott gól ismét nem volt elég a Manchester United győzelméhez, pontot mentett a West Ham

Angol labdarúgás
1 órája

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik