Howard lehet az új Shaq

CH. G. A.CH. G. A.
Vágólapra másolva!
2007.11.30. 10:13
Címkék

Ifjú titánja vezérletével szó szerint átgázol ellenfelein az Orlando.

Az 1994–1995-ös Orlando Magic még nem olyan távoli emlék, hogy ne tudnánk: azt az idényt 15/3-as mutatóval kezdte a Shaquille O’Nealt és Anfernee Hardawayt felvonultató gárda. S persze az idény végén bejutott az NBA nagydöntőjébe – más kérdés, hogy ott 4–0-ra kikapott a Houston Rocketstől.

Meglehet, a mostani „mágikusok” még jobbak a fiatal franchise első „aranycsapatánál”. Jelenleg bizony már 14/3nál tart az együttes, ennyi meccset még senki más nem nyert ebben a szezonban, s annyiban túl is tesz a mostani alakulat a nagy elődökön, hogy a zseniális duó helyett egy még zseniálisabb trió – Dwight Howard, Rashard Lewis és Hedo Türkoglu – ontja a pontokat. Hármuknak együtt eddig összesen 61.4 pont az átlaguk, persze az igazi nagyágyú Howard, a 211 centis, 120 kilós center, aki csak december 5-én tölti be huszonkettedik életévét, azaz még főiskolásnak kellene lennie.

Az azonban sohasem volt, a gimnázium után lett profi, a mostani a negyedik évadja, s már szupersztár-statisztikát produkál. Szerdán Seattleben azt csinált a hozzá képest nyápic Sonics-védőkkel, amit csak akart: 39 pont (karriercsúcs), 16 lepattanó és 5 blokk volt a termése, eddig 23.5 pont, 14.6 lepattanó és 2.7 blokk az átlaga.

Nagy játékos lesz (persze már most is az…), annyi bizonyos!

Stan Van Gundy edző csapata még azt is elviselte, hogy a nyár nagy igazolása, a hat évre 118 millió dollárért éppen a Seattle-től megszerzett Rashard Lewis leblokkolt régi rajongói előtt. Abban a csarnokban, ahol addigi kilenc NBA-évadját lehúzta, mindössze 9 pontra volt képes 3/19-es mezőnyszázalékkal. Pedig a közönség folyvást skandálta: „We love you Rashard!’’

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
5 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
7 perce

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
34 perce

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
40 perce

Nagy Norbert nyerte az osnabrücki hegyi Európa-bajnoki futamot

Egyéb autó-motor
1 órája

Ikszelt a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még hibátlan a Csákvár is – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
1 órája

Nem volt győztese Békéscsabán a dél-alföldi rangadónak

Labdarúgó NB II
1 órája

A hajrában jöttek a gólok, egy pontot elvitt a Mezőkövesd Tiszakécskéről

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik