Madár megőrizte az övét

Egyetlen üres hely sem volt már a Freiberger Arena – a küzdőtéri területtel együtt – 4500 szurkolót befogadó nézőterén, amikor Tito Mendoza – fején szalmakalappal – és Erdei Zsolt – természetesen a Szállj el, kismadár dallamára – bevonult a szorítóba. A WBO félnehézsúlyú világbajnoki öve, magától értetődően „Madár” tulajdonát képezte, s a Drezdába elzarándokló több mint száz magyar szurkoló biztosra vette, ott is marad.

A jegyárak egyébként 17 eurótól kétszáz euróig terjedtek, a szorító melletti székek kóstáltak többet.

Az egy fejjel magasabb panamai balegyenesekkel próbálta távol tartani magától Madárt, sikertelenül, mert már az első menetben célba értek a magyar balegyenesei, sőt jobbhorgai is. A másodikat bármelyiküknek odaadhatták a pontozók, a harmadik megint Erdeié volt.

A negyedik maga volt a rémálom. Mendoza váratlanul rést talált Erdei páncélzatán, a „Rakéta” robbant, egy jobbegyenessel rettenetesen orrba vágta a világbajnokot, majd utána meg is sorozta, egy végtelenül hosszú pillanatra lepergett lelki szemeink előtt életünk filmje – valószínűleg Madárnak is… –, de honfitársunk szerencsére valahogy túlélte a krízist.

Az ötödikben a közönség – nemcsak a magyarok, hanem a németek is – fergeteges „Zsolti! Zsolti!” biztatásban tört ki, megérezvén, hogy az Universum frontemberének szüksége van a lelki többletre. És a bajnok hozta is a menetet, majd a hatodikban olyan balhorgot vitt be Mendozának, hogy attól a berlini fal is teljesen leomlott volna. A panamai azonban állta a sarat, de örömmel láttuk, hogy a régi Erdei visszatért!

A nyolcadik menetre mindkét ökölvívó arca egy háromdimenziós hegy- és vízrajzi térképre kezdett emlékeztetni, s bár egy Erdei-szimpatizáns német szurkoló sztentori hangon bekiabálta: „Er kann nicht

mehr!”, azért Mendoza valahogyan nem akart tudomást venni a szurkolói ítéletről.

A kilencedik is Madáré volt, meg a tizedik is, és ehhez nem is kellett honfiúi elfogultság. Ekkor úgy számoltunk, hogy hét háromra vezet Erdei, azaz már legfeljebb akkor veszíthet, ha kiüti a panamai. A tizenegyedikben ettől nem kellett tartani, habár valószínűleg Mendoza nyerte meg a három percet, az utolsót viszont Erdei, jóllehet a colos panamai önmagát ünnepelte a valóban szoros mérkőzést végén. A közönség fütyült – Mendozát fütyülte ki –, Madár felmászott a kötelekre, és csókot szórt a publikumnak. Bár éreztük, hogy nem nyerhetett a közép-amerikai, azért voltunk már nyugodtabbak is az eredményhirdetés előtt egy Erdei-meccs után…

A német pontozó, Manfred Küchler Madárnak adta a meccset 116:112-vel, Ulysses Grant, az amerikai 117:111-gyel Mendozának (agyrém…), végül a belga Andre von Grootenbruel 117:111-e biztosította a 2:1es, megosztott pontozású címvédést.