A Hotel Maritim, az Elba-par ti négycsillagos szálloda az Universum Box-Promotion csapatának főhadiszállása Drezda történelmi városmagjában. A hatalmas belső átrium légterében német, magyar és török mondatok repkednek. Erdei Zsolt, ifjabb Balzsay Károly és Bedák Zsolt szinte egyszerre érnek le a lifttel. Az egyik bőrfotelben Firat Arslan, a szombat esti egyik főmeccs, az amerikai Virgil Hill elleni cirkálósúlyú WBA-világbajnoki döntő török részvevője – a kihívó – társalog népes sleppje tagjaival, amikor felpattan a főbejárat csapóajtaja, és beviharzik a Balzsay család: Reubl Tünde, az egykori tornászbajnoknő, a csinos fiatal feleség, karjában az öthónapos Hannával, Reubl papa és mama kíséretében. „Karesz” úgy szorítja magához kislányát, mintha sohasem akarná elengedni. Madár is ott terem, együtt babusgatják az ennivaló csöppséget.
Aztán pillanatokon belül tovább dagad a sokadalom. Mit tesz isten, ebben a pillanatban érkezik meg az Universum másik magyar legendája, Kovács István, mégpedig bátyja, Gyula és a profiboksz-bíró Enyedi Zoltán társaságában. Kokó lesz az Erdei Zsolt–Tito Mendoza (WBO) félnehézsúlyú vb-címmeccs és a Balzsay Károly– Rubén Acosta (WBO) interkontinentális címmérkőzés supervisora, magyarul ellenőre a Bokszvilágszervezet részéről.
„Tizenkét napja nem láttam Viktort, a kisfiamat, s persze a feleségemet, Arabellát sem. Most az anyósom vigyáz rájuk odahaza. Ez a mi foglalkozásunk legnehezebb időszaka, sokat kell távol lenni a családtól, ebbe egy idő után szinte beleőrül az ember” – réved a távolba Erdei tekintete, nagyon messzire, egészen Hamburgig…
Madár belelendül, úgy látszik, a nagy csata előtti délután szokott eljönni az igazság – vagyis hát az őszinteség – pillanata.
„Kétszázötvenezer kilométert raktam a régi Mercedesembe, annyit ingáztam az otthon és az edzőtábor között, egyszer – megmértem – száznegyvenhárom kilométer per órás átlagsebességet teljesítettem Hamburg és Budapest között, annyira siettem. Még szerencse, hogy Németországban nincs sebességkorlátozás. Aki irigyel engem, annak csak azt mondom, állja a pofonokat, amelyeket én kapok, és legyen annyi időt távol a szeretteitől, amennyit én vagyok. És akkor még ott van a stressz. Mert bizony azt nem lehet megszokni, hiába ez a kilencedik címvédésem már, hiába tudom, hogy jobb bokszoló vagyok Mendozánál. Azért mindig ott bujkál az emberben a kisördög: mi van, ha bekapok egy kósza ütést, és akkor mindennek vége? A boksz nem olyan, mint az újságírás, ha elront az ember egy betűt, akkor visszalép a kurzorral, és korrigál. A boksz maga a nyers valóság, itt real time-ban, akarom mondani a való időben zajlik minden. Aki egyszer hibázik, máris a padlón találhatja magát…”
Balzsay még apának és profinak is fiatalabb Erdeinél, az ő idegrendszerén még nem fogott az erózió. Rutinja már idősebb pályatársáéhoz hasonló, viszont tizedannyira sem lámpalázas, mint a mindössze nyolcadik profimeccse előtt álló Bedák Zsolt.
„Bízom magamban, de hát ki másban bízhatnék?! Tudom, hogy határkő a pályafutásomban ez az első címmérkőzés, és azt is tudom, otthon mindenki azt várja tőlem, hogy üssem ki Rubén Acostát. Ez azonban nem lesz könnyű, de azért megpróbálom. Az argentin nyeklő-nyakló, kiszámíthatatlan mozgású bokszoló, két meccsének láttam a felvételét, meg kell oldanom ezt a feladatot. Főleg azért, mert az interkontinentális címnél merészebb terveket is dédelgetek…” – mondta a magyar K. O.király.
