Külföldön kifejezetten jók a magyarok

M. Cs.M. Cs.
2007.11.08. 23:29
Címkék

Bár a magyar kupacsapatoknak nem termett babér az európai kupákban szerda este, azért akadt olyan honfitársnőnk, aki boldogan térhetett nyugovóra. Bujdosó Nóra és Béres Tímea a tavalyi szezonban még vállvetve küzdött egymás mellett a pályán a MiZo Pécs sikereiért, ám ma már mindkét hölgy légiósként keresi kenyerét. A bedobó és a center is az Euroligában szereplő, a final fourba készülő együttesbe szerződött. S ha már odaigazoltak, igyekeztek megszolgálni a bizalmat euroligás bemutatkozásukon. Bujdosó csereként beállva 21 percet töltött a pályán a Bourges Basket együttesében, s ez idő alatt összesen egy dobást tévesztve a mezőnyből 13 pontig jutott, emellett négy lepattanója is segítette övéit a horvát Jolly Sibenik 89–72-es legyőzéséhez. Béres a Gambrinus Brnóban szintén a kispadon kezdett, ám amikor beállt, nem tétlenkedett: 25 perc alatt kilenc pont és hat lepattanó került a neve mellé a Gdyniát 85–72-re verő cseh csapat tagjaként.

Az Európa-kupában a nyáron Spanyolországból Törökországba költöző Ujhelyi Petra is győztes együttes tagjaként jöhetett le a parkettről. A Galatasarayban a magyar center szerezte a legtöbb lepattanót (11), emellett négy pontot is szerzett. A törökök 75–63-ra verték meg az izraeli Elitzur Ramlát.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
2 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
14 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
53 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája