Lakoma a kastélyban

DONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEFDONÁT TAMÁS, SIMON JÓZSEF
2007.11.07. 00:26
Címkék
A hét végén folytatódnak a küzdelmek a férfi BL-ben. A PickSzeged vasárnap Szarajevóban esélyesként lép pályára, az MKB Veszprém pedig szombaton itthon játszik a Gummersbach ellen. A veszprémiek a hét elején a kemény edzések után felsőmocsoládi lakomán vettek részt, vagyis a relaxálásra is ügyeltek a sorsdöntő ütközet előtt.

Miközben a bajnok Pick-Szeged – könnyebb sorsolásának köszönhetően – valamivel egyszerűbb helyzetben van, hiszen BL-csoportjában már továbbjutónak tekinthető, az MKB Veszprémre sorsdöntő összecsapás vár. A Bajnokok Ligája negyedik csoportkörében az eddig pontot sem vesztő német Gummersbach (Fazekas Nándor kapus csapata) látogat a királynék városába. A hazaiaknak mindenképpen nyerniük kell, hogy versenyben maradhassanak a Celjével és a németekkel a továbbjutásért vívott harcban.

A rendkívüli helyzet miatt fokozott lelki teher nehezedik Mocsai Lajos edző gárdájára, ám a pszichológusnak is kitűnő tréner igyekszik elviselhetőre csökkenteni ezt a súlyt, miközben hangoztatja, hogy az egészséges versenyláz nagyon is jót tesz a fiúknak.

Így látja ezt Csoknyai István másodedző is, aki szerint a Veszprém talán még sohasem volt ennyire nehéz helyzetben a BL-ben, mint most.

„Nyeréskényszerben vagyunk minden további találkozónkon, ezért nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is igyekszünk a lehető legjobban felkészíteni a csapatot – vélekedett a Veszprém egykori klasszisa. – Ezért a hét elején a kemény edzések után a relaxálásra is nagyon ügyeltünk. Mesteredzőnk, Mocsai Lajos meghívta a birtokára, Felsőmocsoládra a csapatot. A feleségével együtt megvendégelte a fiúkat Virginia asszony családjának csodaszép történelmi kastélyában. Ezt és a hozzá tartozó birtokot majdnem hatvan éve államosították, ám a család a közelmúltban visszavásárolta az épületet, és igyekszik eredeti állapotába visszaállítani.”

A tréner felesége, Csorba Virginia (ő a lelke a panziónak szánt, több száz éves Csorba-kastély felújításának) házi tyúkhúslevessel és finom őzpörkölttel lakatta jól a kézilabdázókat, akiknek jót tett, hogy a mesés környezetben néhány órára kizökkentek a sportág taposómalmából. A szombati BLmeccsről viszont a pihenés óráiban, a relaxálás közepette sem tudtak egészen megfeledkezni Pérez Carlosék, akik szerdától újra Veszprémben folytatják a gyakorlást.

Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
11 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
20 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
28 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
6 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik