Két tanulságos vereség

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.10.23. 23:16
Címkék
Majdnem parádésra sikerült a bemutatkozása, két nap után viszont már a csoport utolsó helyének elkerüléséért küzd a MiZo Pécs 2010, a klubvilágbajnokság történetének első magyar résztvevője.

Nagyot játszott hétfőn a magyar bajnokság ezüstérmese, és majdnem elrontotta a házigazdák látványos show-műsorral megtűzdelt megnyitóját Jekatyerinburgban: csak a negyedik negyed derekán vette vissza a vezetést az Európa-bajnok Oroszországot képviselő, ám kezdő ötösében egyetlen orosz játékost sem szerepeltető UMMC. Az immár a Valenciennes-ből jól ismert francia Laurent Buffard edzette társulat szinte az egész második félidőben csak futott az eredmény után, miután remek harmadik tíz percet vágtak ki a távolról remekül (8/16) dobó pécsiek. Aztán a hajrában összeroppant a nagy – nem csak nézőtéri... – nyomás alatt Rátgéber László együttese, amely ellen majdnem duplaannyi személyi hibát ítéltek, mint a rendezők légiósserege ellen. Amíg a fekete-fehéreknél 19, a vendéglátóknál csak tíz faultot fújtak, és büntetőkkel sem kényeztették el a baranyaiakat a sípmesterek: a MiZo mindössze nyolc alkalommal kísérletezhetett a vonalról, ami kevesebb mint a fele a jekatyerinburgiak tizenkilencének...

Iványi Dalmáék tehát bizonyították, hogy a tartás újjáalakuló együttesük legfontosabb erényei közé tartozik. Több pécsi hőse is volt az összecsapásnak, amelyen a csapatkapitány tíz pontja mellé leszedett nyolc lepattanót, és kiosztott négy gólpasszt, a fiatal Fegyverneky Zsófia és Somogyi Andrea pedig úgy hintett összesen öt hárompontost, hogy egyikük sem hibázott dobást távolról. Büszke is volt a találkozó után Rátgéber mester: „Bravúros negyven percet játszottunk, úgy kezdünk muzsikálni, ahogy szeretném. Ezúttal is bebizonyosodott, ha a lányok hisznek a kemény munkában, és fizikailag felveszik a versenyt, akárkivel partiban lehetnek.”

Ezután kíváncsian vártuk, vajon mire megy a gyakorlatilag a kínai válogatottal egyenértékű CBA Peking ellen a MiZo Pécs 2010 helyi idő szerint kedd délután fél kettőkor. Ezen a fellépésen nem mozogtak jól a magyar csapat játékosai, ezért hamar nagy hátrányba kerültek. Bár büntetőt nem hibáztak (9/9), nem ment olyan jól a célzás a mezőnyből, mint egy nappal korábban, nem beszélve arról, hogy 19 alkalommal adták el a labdát rádobás nélkül. Azért ennek a meccsnek is megvolt a maga pozitívuma: a 17 esztendős Krivacsevics Tijana 18 perc alatt elért 12 pontjával bizonyította, hogy már nem csak a jövő az övé – ezzel csapata legeredményesebbje lett.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
6 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
7 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
7 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
7 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
8 órája