Ismét borult a Domino

R. B. B.R. B. B.
2007.10.23. 23:16
Címkék

Vasas–Domino 6–0. Katonás Gergely ötméterese után ez állt a Komjádi uszoda eredményjelző tábláján, a mérkőzés 14. percében.

Az előző idény két döntőjének találkozójától újabb nagy csatát vártunk, ám az első félidő java részében csak a piros-kékek vízilabdáztak a medencében, a Domino játékosai legtöbbször csak keresték a labdát, valamint önmagukat, mivel egy Honvédszintű csapattól elképzelhetetlen, hogy ilyen gyengén kezdjen. Kovács István együttese ráadásul rövid időn belül másodjára lépett ugyanabba a folyóba – hiába zárja ki az ismert mondás ezt a lehetőséget –, mivel a bajnoki finálé második mérkőzésén a Vasas szintén 6–0-ra húzott el.

„Nem csak a Vasasnak, semmilyen csapatnak nem lehet hatgólos előnyt adni – ismerte el a meccs után Kovács István, a Domino edzője. – Rossz volt a védekezésünk, kihagytuk a ziccereket, semmi sem sikerült. Én is úgy éreztem, jó formában vagyunk, sajnálom, hogy így alakult a mérkőzés. Legalább a súlyos vereséget elkerültük.”

Bizony, a tréner is jó formáról beszélt, az Euroliga-mérkőzések, a Pécs, sőt még az Eger elleni (utóbbi volt a mostani szezonban a Honvéd eddigi egyetlen veresége) találkozón is úgy tűnt, megfelelő állapotban van a Domino, és – ugyan valamelyest átalakult csapattal és játékkal – továbbra is a bajnokaspiránsok egyike. Igaz, ez még mindig áll, de hétfői teljesítménye, például a 14:18 perces gólcsendje nem igazolta ezt.

Bezzeg a Vasas! A címvédő remekül kezdte a mérkőzést, Mátyás Zoltán góljával (a labdát lóbáló bekket nem vették elég komolyan a védők) szerezte meg a vezetést. Rendkívül határozottan védekezett a Vasas, és támadásban sem ismert elveszett labdát, a második gólnál például Tóth Márton két ember között tartotta meg, majd játszotta meg centerben Kincses Attilát, aki eredményes is volt.

Jól jellemezte a Domino helyzetét a második emberelőnyös akciója. Szépen megjáratta a labdát, Vári Attila lőtt, ám az egyébként kiválóan védő Nagy Viktornak szerencséje is volt, mivel Vári fejbe lőtte a kapust. Majd a róla kipattanó labda éppen a húsz másodperces büntetés után visszaúszó Tóth Márton elé került… De említhetnénk Szivós Márton ejtését, amely magasan a kapu fölé ment, miközben Steinmetz Barnabás hasonló kísérlete éles szögből is Gergely István (aki helyett a második negyedtől az Újpesttől érkezett Bisztritsányi Dávid védett) kapujában landolt.

Bár a Domino háromszor is feljött három gólra, ennél közelebb csak az utolsó percben tudott kerülni, ám Bárány Attila találata után a Vasas okosan tartotta a labdát, végig kijátszotta a támadóidőt, 22 másodperc alatt pedig nemhogy kettő, hanem már egy gólt sem tudott szerezni a Honvéd.

„Nagyon jól védekeztünk – mutatott rá a Vasas-győzelem egyik okára Földi László edző. – Kiválóan elkaptuk a ritmust a mérkőzés elején, sok párharcot megnyertünk, és bár később kisebb hullámvölgybe kerültünk, kimásztunk belőle, így megtartottuk előnyünk egy részét.”

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
4 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
7 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
15 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
20 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
21 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
34 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
38 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
58 perce