Szupercsatár a Lokiban

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.10.21. 21:31
Címkék
A Debrecen kameruni csatára, Dorge Rostand Kouemaha 9-es osztályzatot kapott lapunktól. A Sopronnak lőtt négy gólja fantasztikus teljesítményről árulkodik.

Mindenki őt kérdezgette. Amint kilépett az öltözőből, az épület előtt áldogáló szurkolók és a türelmetlenül várakozó újságírók nyomban nekiszegezték a kérdést: lőtt-e már valaha négy gólt egy mérkőzésen?

Állítólag sikerének titka a felesége: amióta itt van önnel Magyarországon, egyszerűen feltartóztathatatlan a pályán. Igaz ez?

Való igaz, a feleségem jó hatással van rám – mondta Dorge Rostand Kouemaha. – Két hete érkezett meg Debrecenbe, és amióta itt van velem, teljesen feldobódtam. Addig nagyon nehezen dolgoztam fel a távollétét, gondolja csak el, milyen úgy élni, hogy nem lehet önnel az az ember, akit a legjobban szeret, sőt több ezer kilométerre él öntől. A gólok után nem ünnepelhet velem, rosszabbul sikerült meccsek után nem vigasztalhat meg…

Akkor most alaposan megünnepelhették a négy gólt.

Nem vagyok az az ünneplős típus, nem szeretem a feltűnősködést. Otthon az interneten olvasgattam, hogy mit írnak a meccsről, de semmi több. Illetve... Késő este felhívtam az otthoniakat, hogy elújságoljam nekik a mesternégyesemet. Néhány kameruni barátomnak muszáj volt eldicsekednem vele.

Lőtt már korábban négy gólt egy mérkőzésen?

Soha. A találkozó lefújását követően már az öltöző felé ballagva elkezdtem gondolkodni azon, hogy volt-e már ilyen meccsem, hiszen tudtam, mindenki ezt kérdezgeti majd tőlem. Egyetlenegy hasonló találkozó sem jutott eszembe. Három gólt már lőttem, igaz, azt sem túl gyakran. Legutóbb öt éve, Kamerunban történt meg velem, de négyszer még sohasem voltam eredményes.

Nem bánja, hogy kimaradt az ötödik helyzete?

Nem vagyok telhetetlen. Addig szinte minden kapura lövésemből gól született, nem hinném, hogy bosszankodnom kellene, hogy az ötödik nem ment be. Igaz, ki tudja, mikor leszek megint ennyire közel ahhoz, hogy öt gólt szerezzek egy meccsen. De nem baj, legalább újabb cél lebeg előttem.

Azért a Sopron ideális ellenfél volt szombaton este…

Ezzel vitatkoznék, mert nem rossz csapat a Sopron: két gólt lőtt nekünk a saját stadionunkban, amit nem sok csapat mondhat el magáról. Kicsit meg is ijedtem, amikor a hetedik percben megszerezték a vezetést a vendégek, de aztán beindult a Loki. Szerencsére gyorsan válaszoltunk az ellenfél góljára, sőt hamarosan a vezetést is megszereztük. Olyan labdákat kaptam a többiektől, Dragan Vukmirtól vagy éppen Sándor Tamástól, amelyekről csak álmodhatnak a csatárok.

Tizenkét fordulónak kellett eltelnie, hogy a tabella élére álljon a Debrecen. Mit gondol, már ott is marad a csapat?

Nehéz lesz letaszítani onnan a Lokit, az biztos. Megküzdöttünk azért, hogy újra elsők legyünk, most már csak az a dolgunk, hogy a többieket magunk mögött tartsuk. Három mérkőzés van még hátra az őszi idényből, nagyon csalódott lennék, ha a tavaszt nem az első helyről kezdenénk.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
4 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
4 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
4 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
5 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
5 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
5 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
5 órája