Megszolgálta a jogsit

A Formula–1 újdonsült világ bajnoka, Kimi Räikkönen (Keke Rosberg és Mika Häkkinen után a harmadik finn) annak idején gyakorlatilag a semmiből keveredett a gyorsaságiautós-világbajnokság közelébe. Mint oly sokan, ő is gokartosként kezdte, és minden idők legsikeresebb finnje lett a szakágban – nem úgy, mint az iskolában, ahol csak a nyolc általánoson jutott túl. 1999-ben, húszesztendősen váltott az autóversenyzésre, és 2000-ben már tíz futamból hetet megnyerve elhódította a brit Formula Renault-bajnokságot. Összesen alig 23 formaautós versenyen indult, és ezek közül 13-szor ő lett az első – enynyi pontosan elég volt a Sauber-Petronas istálló fejének, Peter Saubernek, hogy néhány tesztkör után szerződést kínáljon a zöldfülű finnek a 2001-es évadra.

Räikkönen átugrott minden fokot a szamárlétrán: egyetlen Formula–3-as vagy Formula–3000-es versenyen sem ült autóba Formula–1-es bemutatkozása előtt, tapasztalatlansága láttán pedig sokan vonták fel a szemöldöküket, köztük a Nemzetközi Autósport-szövetség elnöke, Max Mosley is. Végül ideiglenesen, négy versenyre kapta meg a szuperlicencet, ám Räikkönen nem izgatta magát emiatt – az sokkal jobban zavarta, hogy a Saubernél eleinte kitiltották barátnőjét a paddockból. A „Jégember” már ekkor kiérdemelte becenevét: első versenye, a 2001-es Ausztrál Nagydíj előtt húsz perccel még békésen hortyogott, majd bemutatkozásként rögtön pontot szerzett: hatodik lett. A kétkedőkre rácáfolva már első idényében kilenc pontot gyűjtött (nem is volt többé kérdéses vezetői engedélyének megújítása), és már ekkor megindult a verseny a hallgatag, de szélvészgyors pilótáért a korszak két élcsapata, a Saubernek motorokat szállító Ferrari és a két világbajnoki cím után éppen pihenőre térő Mika Häkkinen utódját kereső McLaren között. Räikkönen végül az őt többek közt épp Häkkinen ajánlására környékező wokingiakat választotta, mivel nem akart másodhegedűs lenni Michael Schumacher mögött az olaszoknál. Új szerződésének aláírása után ugyan végre lett elég pénze kicsinosíttatni az érte és raliversenyző bátyja érdekében korábban sokat nélkülöző szülei házát, ám elsőre ezzel együtt nem tűnt úgy, hogy nagyon jól választott volna: a Michelin gumikkal csak szenvedő, megbízhatósági gondokkal küszködő McLarennel csak a hatodik helyen zárta a 2002-es szezont. A következő idénye már jobban indult: Ausztráliában egy szoftverhiba miatt még csak harmadik lett, Malajziában azonban megszerezte első futamgyőzelmét. Fél távnál még vezette a pontversenyt is, de továbbra is voltak gondjai az autóval és a Michelin gumikkal is, és végül másodikként végzett, két ponttal lemaradva Schumachertől.

Ezek után mindenki azt hitte, a finn 2004-ben is harcban lesz a vb-címért, ám a Mercedesnek sikerült páratlanul rettenetes motort ácsolnia az új idényre. A műszaki kérdésekre amúgy autóversenyző létére nem valami fogékony Räikkönen már kora tavasszal jelezte, gond lesz az erőforrással, szavai pedig be is igazolódtak, amikor hét futam után egyetlen nyomorult vb-ponttal állt. Schumacher épp hatvannál tartott… A McLarent végül összedrótozták úgy-ahogy, és a finn hetedikként zárta a pontversenyt, ám a Ferrari főemberei, Ross Brawn és Jean Todt így is azt mondták róla, nincs kizárva, hogy dolgozik ő még Maranellóban – ez bejött.

2005 is szörnyen kezdődött emberünk számára: az első négy futamon összesen egy harmadik hely jutott neki. Hol a kerékfelfüggesztése szakadt le, hol a McLaren hidraulikája ment tönkre, így hiába ment remekül, amikor az autója bírta, háromszor is az élről kényszerült feladni a versenyt, amelyet mindhárom alkalommal a későbbi világbajnok, Fernando Alonso nyert meg. Már ebben a szezonban felvetette, hogy elhagyja a wokingiakat, ha nem tesznek alá egy legalább kicsit megbízható autót, ám a 2006-os idénye sem sikerült éppen fenomenálisra. A McLaren egy fokkal megbízhatóbb, de kettővel lassabb lett, mint egy évvel korábban, és a finn futamgyőzelem nélkül zárta az ötödik helyen az évet.

Räikkönen ebben az esztendőben – talán a sikertelenséget megunva – a váltás mellett döntött. Az egész idényben pletykáltak arról, hogy a Renault-hoz vagy a Ferrarihoz igazol (német újságírók képzeletében még a Schumacher, Räikkönen álomcsapat is felbukkant). Végül a szeptemberi Olasz Nagydíj után jelentették be, hogy a finn a visszavonuló hétszeres világbajnok helyére a Ferrarihoz igazol, és 51 millió dolláros fizetésével a legjobban fizetett pilóta lesz a Formula–1ben. Eleinte úgy tűnt, megint csak rossz lóra tett: az évadnyitót megnyerte, de aztán hol ő csapta falhoz a Ferrarit, hol az autó mondott csődöt, így az év végi elsőségért a helyére a McLarenbe beültetett Lewis Hamilton és a világbajnok Fernando Alonso csatázott. Az idény második felére azonban a finn magára talált, és Hamilton emlékezetes kínai malőrjének köszönhetően még maradt halovány esélye a vb-címre a Brazil Nagydíjon. Ott aztán ő és csapata semmit sem bízott a véletlenre: Räikkönen behozta az élre a gyors, óraműpontossággal működő Ferrarit, miközben Alonso McLarenje lassú volt, Lewis Hamiltonénak pedig a váltója döglött be – így aztán a finn ünnepelhetett, és italfogyasztási szokásait ismerve ünnepel is még néhány napig.

Már csak a tehetsége alapján is kijárt neki ez a siker.