Szeretik Kelet-Magyarországot

2007.10.20. 23:29
Címkék

Hasznosabb volt a torna, mintha a Világkupán vettek volna részt?Hasznosabb volt a torna, mintha a Világkupán vettek volna részt?

Felesleges ezen meditálni, ugyanis nekünk, játékosoknak nem volt választási lehetőségünk, most ezen a tornán kellett helytállnunk – válaszolt a Pannon-kupa legjobb kapusa. – Egy biztos, a közönség Debrecenben és Nyíregyházán is nagyszerű volt, őket mindenképpen győzelemmel kellett megörvendeztetni. Szeretünk az ország keleti felébe járni, hiszen mindig nagy szeretettel vesznek körül bennünket. Így volt most is, ha csak ezt nézem, már akkor megérte ez a három mérkőzés, de a világbajnoki felkészülést is jól szolgálta a torna.

Három sima győzelem, a torna legjobb kapusának járó különdíj. Elégedett?

Azért ez nem ilyen egyszerű, van még mit javítani. A csapattal együtt én sem vagyok még csúcsformában, de ráérünk majd a világbajnokságon hozni a legjobb teljesítményünket. Mindenesetre megnyugtató, hogy a három eredmény, és főként a Kína ellen mutatott játék tükrében nem járunk rossz úton.

A következő hetekben a válogatott tagjainak nagy része kemény erőpróbák előtt áll a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában.

Ezeken a meccseken mit tartanak majd szem előtt?

Természetesen valamennyi mérkőzésen mindenki odateszi magát, s hogy komoly tétmeccseken lépnek pályára a válogatott tagjai, a nemzeti csapat javára válhat. A következő hetekben valóban a klubérdek lesz az első, de november közepétől már csak a világbajnokságra hangolunk. Fontos a klubok eredményessége is, de azért is imádkozunk, hogy ebben az időszakban senki se szenvedjen sérülést. Egyébként éppen az előttünk álló időszak miatt volt szerencsés, hogy ezúttal nem kellett utaznunk, s a Vk-n öt kemény meccset játszanunk.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája