Sopron, MAFC: bravúr

2007.10.20. 23:29
Címkék

SZOLNOK–SOPRON

NAGY TAPS A NÉZŐTÉREN. Bár három egykori szolnoki játékos – Boldizsár Ferenc, Lakatos Péter és Pavel Frána – is szerepel soproni színekben, közülük a bemutatáskor csak a cseh kosarast köszöntötte nagy taps: nem felejtette el neki a hazai szurkolótábor, hogy az elmúlt évadban sokat tett az Olaj bajnoki címéért és kupagyőzelméért.

ÖT PERC ALATT ÖT TRIPLA. A második félidő elején, amikor vesztésre állt a hazai gárda, öt perc alatt öt triplát dobtak a piros-fekete játékosok: Vernard Hollins háromszor, míg Molnár András kétszer talált be a 6.25 méteres köríven kívülről. Ezzel 14 pontos vezetést szerzett a Szolnok, ám a végén kiderült, hogy ez az előny sem volt elég számára a győzelemhez.

AKI A TŰZZEL JÁTSZIK... A nyitó fordulóban az újonc MAFC a záró negyedben alaposan megszorongatta a Tisza-partiakat. Most szintén szoros volt a végjáték, de ezúttal nem tudta megtartani előnyét a szolnoki legénység, és elveszítette a mérkőzést. Erre szokták mondani, hogy aki a tűzzel játszik, egyszer megégeti magát: pontosan ez történt a hazaiakkal.

MAFC–KECSKEMÉT

TEREMGONDOK. Zsúfolásig megtelt a MAFC első hazai mecscsére a lelátó, de a Hauszmann utcai csarnokba csak hétszázan férnek be. Szóba került, hogy a műegyetemisták a Körcsarnokban rendezik meg a találkozót, ám egyelőre nem akadt szponzor, aki állta volna az 1.2 millió forintos bérleti díjat.

REMEKLŐ LÉGIÓS. Az összecsapás legjobbja a teljesítményindexek alapján a hazaiak hátvédje, Jitim Young lett 36-tal, aki 27 pontja mellett hat-hat lepattanót és gólpasszt is jegyzett.

KÉSŐI ÉBREDÉS. Az Univernél Larry Blair 18 pontjából 17-et a nagyszünet után gyűjtött, de a mezőnyből csupán 42 százalékos pontossággal (8/19) dobott.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája