Padlógázzal a csúcs felé

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2007.10.20. 00:04
Címkék
Igazán szép jubileumhoz érkezik hétfőn Garami József, az MTK szakmai igazgatója: a Nyíregyháza elleni találkozón az élvonalban 600. alkalommal ül a kispadon, már csak 26 találkozó választja el Lakat Károly rekordjától. Megannyi szép emlék, remek eredmények, jobbnál jobb sztorik. Ezekről beszélgettünk a 68 éves szakemberrel – íme, Garami József kicsit másképpen.

Tudja, hétfőn milyen jubileum következik?Tudja, hétfőn milyen jubileum következik?

Fogalmam sincs, de ne csigázzon…! – mondta türelmetlenül Garami József.

A Nyíregyháza ellen hatszázadszor ül a kispadon az élvonalban.

Komolyan? Hatszázadszor? Büszke vagyok magamra.

Más lesz ez a találkozó?

Nem hiszem. Sosem számolgattam, hányadik mérkőzésem következik.

Minden ezerkilencszáznyolcvanöt tavaszán kezdődött, amikor…

Ó, ne is folytassa. Hét meccs volt hátra a bajnokságból, amikor Pécsett kineveztek vezetőedzőnek. Nehéz helyzetben volt a csapat, hiszen közel voltunk a kiesőzónához, de a hétből csak egyszer kaptunk ki, mégpedig Újpesten. Jobbára olyan futballisták alkották a csapatot, akik korábban utánpótlásedző koromban játszottak a kezem alatt. Büszke vagyok rá, hogy a következő évben a PMFC legszebb sikerét értük el, másodikok lettünk a bajnokságban. Mindig is azt mondtam: az edzősködéshez némi szerencse is kell.

Jól hallottam, hogy nemcsak személyesen, hanem otthon, a televízió előtt is rengeteg mérkőzést néz?

Erről a feleségem tudna sokat mesélni. Szerencsére felkészültünk erre, két televíziónk van otthon. Nyugodtan félre tudok vonulni és kapcsolgathatok a meccsek között.

Pécs az igazi otthona?

Most már Budapesten is jól érzem magam. Úgy fogalmaznék, hogy itt itthon vagyok, ott meg otthon. A kötődés megvan még, és ha egyszer befejezem az edzősködést, hazaköltözöm Pécsre, hogy ott pihenjem ki a hosszú évtizedek fáradalmait.

Rengeteg legenda kering önről futballberkekben. Igaz, hogy az autójával szeret padlógázzal


folytatás...
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája