Nyugalmat hozhat a siker

2007.10.20. 23:29
Címkék
Időnként jó futballal győzte le a Ferencváros a Tuzsért: Edouard Ndjodo találata után Dragóner Attila fejelte a zöldfehérek második gólját.

Miután a ferencvárosi szurkolói csoportok vezetői és a zrt. igazgatósága rendezte korábbi nézeteltéréseit, az ultrák majd két hónapnyi száműzetést követően visszatérhettek az Üllői úti stadion lelátóira. Ez a tény olyannyira feldobta Lipcsei Péteréket, hogy a találkozó elejétől maguhoz ragadták a kezdeményezést, és folyamatos nyomás alatt tartották a tuzséri védelmet. Az utóbbi hetekben bemutatott kocogós tempóval ellentétben kimondottan lendületes támadásokat vezettek a hazaiak. Persze a nagyobb iram és koncentráció annak is betudható, hogy a játékosok – különösen Lipcsei Péter – unhatja már a keddi raportokat. A zöld-fehérek csapatkapitányának és Csank János vezetőedzőnek ugyanis az elmúlt három hétben kétszer is jelenése volt a klub igazgatóságán, és mivel a következő kedd október 23-ra esik, vélhetően az érintettek nem szerették volna elrontani az ünnepet újabb kellemetlen megbeszéléssel.

A Tuzsér Edouard Ndjodo korai gólja után sem állította megoldhatatlan feladat elé a Ferencváros védőit. A második játékrészben a hazaiak saját maguknak tették nehézzé a mérkőzést azzal, hogy valamennyi támadásukat középen erőltették, megkönnyítve a kapujuk elé betömörülő tuzséri védők dolgát. Nagy szerencséje a hazaiaknak, hogy Lipcsei Péter sarokrúgásai ezen az estén rendre veszélyt jelentettek a vendégek kapujára, egy ilyen szöglet után Dragóner Attila fejes gólja biztosította be a győzelmet. Ha a kecskeméti megalázó vereséget nem is feledtették maradéktalanul a szurkolókkal Lipcseiék, a három pont némi nyugalmat hozhat az Üllői úti öltözőbe.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája