Mindenki a pénzére vár

2007.10.20. 00:04
Címkék
Sopronban nehéz helyzettel kell megbirkózniuk a futballcsapat vezetőinek, mert bár az olasz többségi tulajdonosok eddig minden vállalásukat teljesítették, mára kiderült: a már korábban felhalmozódó elmaradásokat is nekik kell törleszteniük…

Sopronban manapság minden a pénz körül forog. Néhány hete még arról cikkeztünk, a játékosok elmaradt járandóságukra várnak, később az szolgáltatott témát, hogy a menesztett edzőt, Détári Lajost miképpen fizetik ki az új olasz tulajdonosok.

Lapunk értesülései szerint az itáliai többségi tulajdonosok teljesítették, amit eddig vállaltak, vagyis átutalták a szeptemberi pénzeket, ám úgy tudjuk, visszamenőleg kéthavi fizetés továbbra is függőben van, amelynek rendezésére csak ezután kerül sor.

A menesztett szakember, Détári Lajos ügye azonban bonyolultabb. Ismert ugyanis, hogy addig nem ülhet le edző a soproni kispadra, amíg nem sikerül megegyezni a távozó trénerrel.

„A soproniak csak egy részét utalták át a Détári Lajosnak járó pénznek – jelentette ki Papp Gábor, a korábbi edző ügyvédje. – Nem értesültem arról, hogy péntekig változott volna a helyzet. Meggyőződésem, hogy jogszerűtlenül mondtak fel a szakembernek, így a szerződése lejártáig hátralévő pénzre is igényt tartunk. Mivel ez ügyben még nem kaptam visszajelzést az egyesülettől, úgy tervezem, hogy jövő héten bírósági eljárást és fegyelmit kezdeményezek a klub ellen.”

Hab a tortán Feczesin Róbert ügye.

Habár a válogatott játékos már az olasz másodosztályú Bresciában játszik, a soproniak tartoznak még a csatár korábbi klubjának, az Újpest együttesének a vételár egy részével.

Bár a soproniak elmaradása nem ér fel az általunk vélelmezett ötvenezer euróval (12.7 millió forinttal), újpesti részről is megerősítették: létezik a tartozás, amelyet januárig teljesíteniük kell…

Természetesen Détári-, Feczesin- és tartozásügyben is megkerestük Köteles Zsolt ügyvezető igazgatót, aki előbb nyilatkozott lapunknak, majd kérte, semmit se jelentessünk meg a beszélgetésből.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája