Meghökkentő öngól és nagy bíróbakik

2007.10.20. 23:29
Címkék
Sami Hyypiä meghökkentő öngólt szerzett, Mark Clattenburg bíró két piros lapot adott, és két tizenegyesgyanús helyzetet is az Everton kárára ítélt meg, így a Liverpool nyerte meg a rangadót.

Csakis a bíró, Mark Clattenburg „érdeme”, hogy nem Sami Hyypiä lett az Everton–Liverpool derbi főszereplője. A sporttárs jócskán hozzájárult ahhoz, hogy a Pool fordítson és nyerjen a városi rivális ellen: két Everton-játékos kiküldésével és két tizenegyesgyanús helyzet megítélésével egyengette a Pool útját a győzelmet jelentő fordításig. Pedig az első félidőben még úgy tűnt, a Tokody Tibor „trónjára” törő Hyypiä lesz a negatív hős. A finn veterán ugyanis a történelem legszebb öngólja címért folytatott „versenyben” vezető magyar csatár nyomába lépett. Tokody Tibor 2001. április 21-én egy Újpest–Dunaferr meccsen szerzett gyönyörű, felső sarkos és legfőképp tudatos gólt – azt hitte, a jó kapuba lő… –, Hyypiä kapufás kapáslövése a szombat délutáni liverpooli derbin viszont mentés akart lenni, csak nem úgy sikerült… Clattenburg játékvezető azonban tett róla, hogy ne Hyypiä neve virítson a másnapi címlapokon. Előbb tizenegyest adott azért, mert Steven Gerrard beesett a tizenhatoson belülre Tony Hibbert kíséretében – ráadásul mivel befújta a büntetőt, ki is kellett állítania a bekket, s ebből egyenlített a Pool.

Aztán egy másik, szintén piros lappal megtoldott, ám jogos tizenegyesből Dirk Kuyt duplázott. Végül jött a hosszabbítás harmadik perce, amikor Joleon Lescott teljesen egyértelmű lerántásáért nem adott semmit, pedig ő is rögtön érezhette, hogy kellett volna, mert a három az egy ellen meginduló, góllal kecsegtető Liverpoolkontrát sem engedte végig, inkább lefújta az elvezetett mecscset.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája