Kipukkadt a Fradi

2007.10.20. 23:29
Címkék
A szebb napokat is látott Ferencváros három negyeden keresztül remekül tartotta magát a Domino otthonában – a végén azonban kipukkadt…

Somossy József alaposan feltüzelte tanítványait a Domino– BHSE elleni összecsapásra, ezért a Kőér utcai társulat nem számíthatott könnyed sétagaloppra a Népligetben. A zöld-fehérek kettőzött erővel küzdöttek a tavalyi szezon ezüstérmese ellen: azonkívül, hogy a rendkívül fontos bajnoki pontokért szálltak harcba, a találkozót a helyszínen megtekintő klubelnöknek, Rieb Györgynek is bizonyítani akartak.

A gólok sorát Kiss Gergely remekbe szabott találata nyitotta, Regős Áron azonban rövidesen egyenlített. Arról, hogy az első etapot előnnyel zárja a látogató, Bárány Attila gondoskodott, így az első nyolc perc után 1–2 állt a táblán.

A derekasan küzdő Ferencváros a balszerencsét kárhoztathatja, amiért nem tudott fordítani: lövések tömkelege vágódott vissza a kapufáról. A Honvéd védekezése ugyan messze volt az Euroliga-szinttől, de a támadásvariációkat kellően hatékonyan játszotta, így a nagyszünetre három gólra növelte a különbséget (3–6).

Akárcsak a felénél, két és fél perccel a harmadik játékrész vége előtt is három volt közte (5–8), amikor Somossy mester időt kért. Szavai nem voltak hasztalanok, Kállay Márk csuklója emberelőnyben kétszer villant, így a záró felvonás előtt még semmi sem dőlt el (7–8).

A hajrában azonban nemhogy a fordítástól, de még az egyenlítéstől is fényévnyire kerültek a hazaiak, a négy találatig jutó Szivós Márton vezérelte Domino ugyanis az utolsó nyolc percben hat gólig meg sem állt, és 14–9es sikerrel zárta a vendégjátékot. Rieb György a medence partján rezignáltan vette tudomásul, hogy a sokra hivatott, fiatal tehetségekből álló együttes ugyan három negyeden keresztül méltó riválisa volt az olimpiai bajnokok sorát felvonultató ellenfélnek, de a tudásbeli különbség és a rutin kicsúcsosodott a végére, így elmaradt a bravúr.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája