Fordított a Falco

2007.10.20. 23:29
Címkék
Azután, hogy az első félidőben 17 pontos hátrányban is volt, bravúrosnak mondható, ahogy a Falco a maga javára fordította a szomszédvár ZTE elleni mérkőzést, így maradt az élen.

A ZTE centere alaposan bekezdett: Josko Garma hét perc alatt tucatnyi pontot szórt, meg is léptek a kék-fehérek. Több mint tízpontnyi vendégvezetés után Jara Rubin Doyne találataival picivel közelebb araszolt a Falco, ám a második etap bevezetéseként Garma újabb triplát hintett, és ezzel visszaállt a tízpontos különbség. Sőt a 16. percben már 17 ponttal jártak előrébb a zalaiak, akiknél középjátékosuk mellett a vasiak által rettegett Miskovics is elkapta a fonalat. A szépszámú szombathelyi publikum így még annak is örülni tudott, hogy a félidőre „csak” 12 pontos hátránnyal vonulhattak pihenőre kedvencei. A harmadik etapra aztán egy teljesen átalakított Falco futott ki, Szrecsko Szekulovics mester a sérült Andrija Csirics posztjára a 204 centi magas Arnas Kazlauskast küldte be bedobónak, míg a palánk alatt Borszéki Csaba és Mikalai Aliakszejev tüsténkedett. Az igazi áttörést azonban nem a szerkezetváltás, hanem a feljavuló dobószázalék hozta meg a vasiaknak, ugyanis Kazlauskas és Váradi Kornél triplájával először csak felzárkóztak a hazaiak, majd a litván légiós büntetőivel 64–64-nél be is érték a vendégeket. Ezután még egyszer beleerősített a ZTE, és a záró játékrész elején elhúzott 76–69-re, ám ezt követően már csak a Falco volt a pályán. Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a hajrára kissé elfogytak a zalaegerszegiek, ugyanis Hoffmann Balázs, Kámán Tamás és Gáspár Dávid is kipontozódott. A vasiak végül is főként annak köszönhetik zsinórban harmadik sikerüket, hogy mínusz 17-nél sem adták fel, és űzték, hajszolták riválisukat, amelyet a végül 31 pontig jutó horvát Garma sem tudott győzelemre vezetni.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
7 órája