Csendes csere

2007.10.20. 00:04
Címkék
Nyíregyházán már a harmadik forduló előtt edzőt cseréltek. Zoran Prelevics helyére csütörtökön Déri Csaba érkezett. A szabolcsi megyeszékhelyen szűkszavúan kezelték az edzőváltást, a konkrétumoknak próbáltunk utánajárni.

Ami tény: az egyetlen, nemzetközi kupában induló magyar csapat első két bajnokiján kétszer kikapott. Először Zalaegerszegen (114–87, az utolsó negyedben 40–15), majd az elmúlt hétvégén az Atomerőmű nyert vendégként a Bujtosi-csarnokban (87–92, tavaly az alapszakaszban hazai pályán veretlen maradt a Nyíregyháza).

Makrai László, a klub ügyvezetője tartja magát ahhoz a megállapodáshoz, amelyet a távozó edzővel kötöttek: senki sem mond semmit, csak elválnak csendben...

„Tudom, szeretne kihúzni belőlem valami negatívumot, de én inkább diplomatikus maradnék. Közös döntés, hogy mind a két félnek jobb lesz így. Kétszer kikaptunk, ideje váltani, a céljaink ugyanis továbbra is változatlanok” – mondta Makrai László.

Prelevicsnek már az érkezését sem kísérte osztatlan öröm Nyíregyházán, ugyanis tavaly a csapat a legjobb nyolcba került Horváth Imre vezetésével.

„Csak a nyolcadik helyen végeztünk – helyesbít az ügyvezető. – A vezetőség úgy gondolja, előbbre is végezhettünk volna. Most is azt mondom, nem volt elhibázott döntés idehozni Prelevicset, aki nem érdemli meg, hogy rosszat mondjak rá.”

Az edző nem reagált a történtekre, mert bár a telefonja kicsöngött, nem vette fel. Makrai tájékoztatása szerint húsz perc alatt megállapodtak a közös munka befejezéséről, s azt a pénzt, amelyet a távozó edző kért, ki is fizették. Az összeg jó magyar szokás szerint nem publikus, mint ahogy az sem, menynyibe került az új edző szerződtetése a nyírségieknek.

A csapat kapitánya, az egyik legintelligensebb, legtapasztaltabb magyar játékos, Sitku Ernő valamivel tovább ment, amikor az edzőváltásról kérdeztük. Az ő véleménye abból a szempontból is érdekes, hogy a 135-szörös válogatott kosárlabdázót Nyíregyházán mindenki – maga a játékos is így gondolkodik – pályafutása befejezése után a klub vezetésében szeretné látni.

„Nemcsak a vereségek miatt volt elégedetlen a vezetőség, hanem amiatt is, ahogyan kikaptunk. Rettenetesen sok pontot kaptunk mind a két meccsen, változtatnunk kell a védekezésünkön. Egyébként jó edzőnek tartom Prelevicset, érdekes dolgokat tanított. Persze ő sem hibátlan. Úgy fogalmaznék, követtünk el hibákat – közösen – a felkészülés során. Talán az volt a távozó edző legnagyobb hibája, hogy egy picit tájékozatlan volt a magyar élvonallal kapcsolatban” – mondta Sitku Ernő.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája