Az időmérő vége kész rohanás volt

2007.10.20. 23:29
Címkék

Hiába tartották a McLarent esélyesebbnek a Brazil Nagydíj előtti napokban, Fernando Alonso az „ezüstnyíllal” csak a negyedik rajtkockát szerezte meg. A világbajnoki címvédő csalódott, tisztában van vele, hogy a sorsa Fortuna kezében van.

Mit szól a negyedik rajthelyhez?

Nagyon csalódott vagyok, nem erre számítottam – mondta Fernando Alonso. – A negyedik hely rendkívül gyatra eredmény, de bele kell törődnöm, hiszen most már semmit sem tehetek.

Miért nem tudott jobb időeredményt elérni?

Mint általában, most is a csapattársam mögött kellett megkezdenem az időmérő harmadik, üzemanyagfogyasztós szakaszát. Sok időt veszítettem mögötte, kész rohanássá vált a kvalifikáció legfontosabb része, amikor a pole pozícióért hajtunk. Gyorsan kellett mennem, csupán három másodperccel a határidő lejárta előtt kezdhettem meg a gyors körömet. A felvezetőben ezért nem én osztottam be a sebességemet, nem tudtam felkészíteni a gumikat, és tulajdonképpen esélytelenné váltam az első rajthely megszerzésére.

Mire számít a versenyen?

Most mit mondjak? Megteszem, amit lehet, de alapvetően lehetetlen küldetés az enyém.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
6 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
6 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája