A Bayern jobb a válogatottnál

2007.10.20. 00:04
Címkék

Nagy az egyetértés Münchenben. A Bayern menedzsere, Uli Hoeness és a felügyelőbizottság elnöke, Franz Beckenbauer is úgy vélekedik: van annyira erős a bajor együttes, hogy legyőzze a német válogatottat, amely bár biztos résztvevője a jövő nyári Ebnek, szerdán 3–0-s vereséget szenvedett Csehországtól. Lehet kételkedni a két elöljáró kijelentésének igazságában, ám a vezetők gondolatát alátámasztja, hogy a nemzeti csapatban (egyelőre) olyanok (is) játszanak, akik nem férnek be a bajor gárdába, ha a münchenieknél mindenki hadra fogható.

Mindenekelőtt Lukas Podolski és Bastian Schweinsteiger csapattagsága kérdéses. Ők néha akkor sem tudják beverekedni magukat a kezdőbe, ha vannak sérültek, hiszen akad náluk jobb (és ami még fontos: eredményesebb) labdarúgó klubcsapatukban. Ám a válogatottban eddig még fenntartások nélkül számoltak velük. Most azonban a csehek elleni teljesítményük következményeként „Poldi” és „Schweini” helye is megingott. Habár a tavalyi vb-n még mindketten alapemberek voltak, úgy hírlik, Joachim Löw kapitány álomcsapatában éppen az ő nevük mellett virítanak a legnagyobb kérdőjelek. Münchenben már megtalálták helyetteseiket (főképp a nyári erősítéseknek köszönhetően), de a kiskapu még mindkettejük előtt nyitva áll. A Bochum elleni bajnokin már bizonyíthatják is, hogy kár lenne őket ilyen fiatalon leírni, bár a Bild című német lap értékelése is beszédes, mely szerint: „nem érik meg a pénzüket…”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
4 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája