24 ÓRA

2007.10.20. 00:04
Címkék

Roddick már SanghajbanRoddick már Sanghajban

TENISZ. Miután a kiemeltek sorra botlanak a madridi mesterversenyen, az ezt a hetet kihagyó amerikai Andy Roddick már nem csúszhat ki a legjobb nyolcból a világranglistán a következő hetekben, azaz biztosan ott lesz az évadzáró sanghaji Mesterek Kupáján, amelyre még három hely kiadó.

Világcsúcsnál jobb

ÚSZÁS. A világcsúcsnál jobb idővel győzött az 50 méteres női hátúszásban Jang Li az Indiában zajló katonai világjátékokon. A kínai úszó hét századdal volt gyorsabb az amerikai Leila Vaziri világcsúcsánál (28.16).

Címvédők sikere

ATLÉTIKA. A Samsung Bécs–Pozsony–Budapest szupermaratoni első szakaszát a címvédő lengyel Jaroslaw Janicki nyerte meg, Bogár János a második helyen ért célba. A nőknél a szintén címvédő német Maria Bak teljesítette leggyorsabban a 92 kilométeres távot. Eredmények a 17. oldalon

Di Luca nem adja fel

KERÉKPÁR. A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz és polgári bírósághoz fordul Danilo Di Luca, akit hazája olimpiai bizottsága és a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) marasztalt el doppingvétség miatt. Az olasz versenyző vitatja három hónapos eltiltását és a UCI azon döntését, amely kizárta őt a ProTour-sorozatból.

Elhunyt Ambrus Mariann

HALÁLOZÁS. Életének 52. évében, október 19-én elhunyt Ambrus Mariann, az MHD Vasas és az MTK világbajnoki ezüstérmes, kétszeres bronzérmes, tízszeres magyar bajnok evezőse. Búcsúztatása és temetése október 25-én, csütörtökön 13.15 órakor lesz az óbudai sírkert nagytermében.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
4 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
5 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
5 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
5 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
5 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
6 órája