Kálovics Carpiban áll rajthoz hétvégén

2007.10.18. 23:09
Címkék
A szombathelyi atlétanő idén másodszor indul az olasz versenyen, a tavalyi győzelem után idén is az első hely a célja.


A Cover Mapei futónője, Kálovics Anikó ismét ott lesz a Carpi maratonon, hivatalos nevén a Maratona d'Italia Memorial Enzo Ferrari-n. A magyar versenyző tavaly debütált az olasz maratonon, nem is akárhogy: megnyerte a nők 42,195 kilométeres versenyét!

Anikó 2:26.43-as idővel ért célba, amely a verseny történetének második legjobb női eredménye, ennél csak az olasz Maria Guida 1999-ben futott, 2:25.57-es pályacsúcs jobb. Idén a verseny október 21-én lesz, a maratonisták 9 órakor vágnak neki a távnak.

Kálovics a szeptembert edzőtáborozással töltötte St. Moritz-ban, a felkészülése jól sikerült, hiszen az elmúlt hetekben kiváló eredményeket ért el azokon a versenyeken, amelyeken a felkészülés jegyében elindult.

Szeptember 30-án a newcastle-i BUPA Great North Run nevű, félmaratoni távú futóversenyen vett részt, ahol 70:17-es idővel a harmadik helyen ért célba az amerikai Kara Gaucher és a brit Paula Radcliffe mögött. Majd október 14-én Budapesten, a 12. Coca-Cola Női Futógála 10 kilométeres távján aratott magabiztos győzelmet sorozatban hatodik alkalommal.

Kálovics Anikó felkészülése az eredmények alapján tehát sikeresnek mondható, és minden esélye megvan rá, hogy a tavalyihoz hasonló kiváló eredményt érjen el a versenyen.

www.futanet.hu
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
5 órája