Újoncok csatája vasárnap

2007.10.17. 22:00
Címkék
A Karlsruhe újonc a legjobbak között, és tartását jól mutatja, hogy a Bayern Münchentől hazai pályán elszenvedett csúfos vereség (1–4) sem törte meg, az azt követő három bajnokiját sikerrel tudta le – legutóbb a Schalkét fosztotta meg veretlenségétől, ráadásul Gelsenkirchenben. Érdekes, hogy eddig pályaválasztóként szerepelt gyengébben a csapat: kétszer pont nélkül zavarta haza vendégét (Stuttgart, Dortmund), kétszer viszont kapitulált, a Bayernt megelőzve a Hannoverrel szemben. Nem jött rosszkor a Bielefeldnek a rövid kihagyás, hiszen négy meccset bukott el sorozatban, legutóbb otthon kapott ki a Hamburgtól. Az idegenbeli egyenlege 1–0–3, Wolfsburgból távozott sikerrel.

A Juventus ugyan újonc a Serie A-osztályban, ami természetesen egyáltalán nem látszik meg eddigi teljesítményén. A Udinesétől otthon elszenvedett vereség sem törte meg a torinóiakat, az azóta lejátszott négy mérkőzésükön veretlenek maradtak. Pedig két rangadót is vívtak idegenben (Roma, Fiorentina), és mindkettő döntetlennel zárult, az utóbbi éppen az Eb-selejtezős hétvége miatt beiktatott pauza előtt. A Juventus hazai egyenlege 2–0–1, a már említett kudarc mellett a Livornót és a Regginát egyaránt kiütötte. A Genoa is a második vonalban töltötte az előző idényt, és a várakozást felülmúlva áll az ötödik pozícióban úgy, hogy a Milantól otthon elszenvedett vereségét követő hat bajnoki meccsén veretlen maradt. Idegenbeli egyenlege 1–2–0, Nápolyból vitte haza a három pontot.

Erős idegzetűek figyelmében ajánljuk:

024. A Bilbao legalább egy pontot szerez a Valladolid otthonában
127. A Torino legalább egy, de valószínűbb hogy három pontot szerez az Atalanta vendégeként
133. A Bielefeld pontot csíp a remek formában lévő Karlsruhenál
200. Az Anderlecht nem tudja legyőzni a Gent csapatát
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája