Kvóták bűvöletében

2007.10.17. 23:44
Címkék
Csütörtök reggel Párizson keresztül utazik Chicagóba, a 14. amatőr-világbajnokságra a 11 tagú – azaz teljes létszámú – magyar ökölvívó-válogatott. A szakvezetőség célja két olimpiai kvóta megszerzése, ami minden idők legnagyobb mezőnyében nem mindennapi vállalkozás.

Részvételi rekord várható a chicagói ökölvívó-világbajnokságon: 118 ország több mint 700 versenyzője adta le nevezését a University of Chicago sportcsarnokában rendezendő versenyre, ami az eddigi csúcshoz képest – két éve Mienjangban 74 országból 412 bokszoló lépett szorítóba – már-már kezelhetetlen mennyiség. Mivel 11 súlycsoport van, kategóriánként hetvenen is indulhatnak – a népesebb súlycsoportokban a legjobb 64 (!) közé jutásért is mérkőzni kell. Egy ország azonban nagyon hiányzik a „táncból”: a sportág szuperhatalma, Kuba. A pánamerikai bajnokságon történt tömeges disszidálás, majd megtérés hatására Fidel Castro, a haldokló „comandante” úgy döntött, nem engedi el versenyzőit az „imperializmus fellegvárába”. „Nagyon boldog lennék, ha meg tudnánk ismételni mienjangi teljesítményünket, az egy érmet és a négy negyeddöntős helyezést. A mostani vébén a legjobb nyolc közé jutás jelent olimpiai kvótát, kivéve a két felső súlycsoportot, amelyekben az elődöntő üdvözít” – mondta Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó-szövetség elnöke. Csötönyi most is azt várja a magyaroktól, amit mindig: „Akit le tudnak győzni, azt győzzék le, gyengébbtől ne szenvedjenek vereséget. Bedák Páltól, Káté Gyulától és Szellő Imrétől, a legtapasztaltabbaktól várok jó szereplést, de azért indulunk teljes csapattal, hogy egy-két titkos favoritunk is befuthasson. Kíváncsi vagyok, hogy az egy éve regnáló új vezetőség, élén Vu Csing-kuóval, a tajvani elnökkel, beváltja-e ígéretét, és megtisztítja-e sportágunkat a pontozói csalásoktól.” Idősb Balzsay Károly szövetségi kapitány valamelyest viszszafogottabb elnökénél: „Két kvóta megszerzése már bravúr lenne, erre leginkább vébéérmeseinknek, Bedáknak és Káténak van esélyük. Mint mindig, most is rengeteg múlik a sorsoláson.”

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
3 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
3 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
4 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
4 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
4 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája