Massa 2010-ig a Ferrarié

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2007.10.16. 23:36
Címkék

Fernando Alonso fentebb idézett mondata, amely szerint tíz csapat verseng a kegyeiért, kedden érvényét vesztette, miután eggyel csökkent lehetséges 2008-as munkaadóinak száma. A kétszeres világbajnok spanyol klasszist az elmúlt hetekben hírbe hozták a Ferrarival, de Maranellóba már biztosan nem igazol, kedden ugyanis bejelentették: Felipe Massa 2010-ig meghosszabbította megállapodását. Az pedig egyértelmű, hogy a tavaly szerződtetett Kimi Räikkönen sem hagyja el az olasz istállót. A Ferrari 2001 óta áll kapcsolatban Massával, aki 2003-ban tesztpilótaként már segítette a csapatot. „Élesben” a tavalyi idény kezdetén vetették be, amikor a hétszeres világbajnok Michael Schumacher mellé szegődött, honfitársát, az azóta a Hondánál szereplő Rubens Barrichellót váltva. Első ferraris szezonjában sok mindent eltanult a német legendától, két futamgyőzelmet aratott, harmadik lett az év végi összesítésben.

Massa az idén nagy ambíciókkal kezdte az évadot, úgy érezte, a Schumacher-korszak lezárása után ő lehet a Ferrari újabb világbajnoka. A 2006-os két diadal után az idén három első helynél jár, többször nyert időmérő edzést, de a záró futam előtt már eldőlt, az idén sem végezhet a világbajnoki pontverseny élén.

Sőt csak a negyedik helyet szerzi meg, függetlenül attól, miként végez hazai versenyén, az interlagosi Brazil Nagydíjon. Tavaly ő diadalmaskodott, az ismétlés valószínűleg feledtetheti az összességében inkább csalódást jelentő szezont.

Persze nagy kérdés Massa jövőjével kapcsolatban, hogy 2008-ban milyen feltételekkel szerepelhet. Az idén minden létező segítséget megkapott a világbajnoki címhez, de ha ezen a hétvégén csapattársa, Kimi Räikkönen nyeri meg az összetett versengést, valószínűsíthető, hogy a következő idényben már a finn pilóta élvez elsőbbséget. Ne feledjük, a brazil klasszis évek óta a Ferrarival áll kapcsolatban, mégsem tudta megvalósítani nagy álmát. Räikkönen pedig újonc ferrarisként viheti Maranellóba a világbajnoki trófeát…

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
3 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
3 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
3 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
4 órája

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
4 órája

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
4 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik