Előrehozott kupameccs

2007.10.16. 23:36
Címkék

A bajnokság mellett mindkét kupában érdekelt még a Diósgyőri VTK. A Ligakupában már a legjobb négy közé jutásért játszanak a piros-fehérek (a keddi, Tatabánya elleni 2–1-es győzelemről tudósításunk a 8. oldalon), a Magyar Kupában a nyolc közé szeretnének bekerülni Vágó Attila vezetőedző játékosai. Ebben az NB II Keleti csoportjában szereplő Kazincbarcikai SC akadályozhatja meg a diósgyőrieket, amely október 24-én látja vendégül Vitelki Zoltánékat. A visszavágó időpontja azonban megváltozott, a két klub közös kérésére a versenybizottság hozzájárult, hogy egy nappal az eredeti időpont előtt találkozzanak. Ennek megfelelően Diósgyőrben a felek november 6-án, kedden csapnak össze. A DVTK vezetői azért kezdeményezték a változtatást, mert a szerdai játéknap túlságosan közel volt a péntekre kisorsolt, Újpest elleni mérkőzéshez.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
4 órája