Egy meccs az egészségért

2007.10.15. 23:31
Címkék

Elkészült a Slaven Koprivnica elleni jótékonysági mérkőzés anyagi összegzése. A Zalaegerszeg vezetői a pénteki találkozó bevételéből hordozható EKG-készüléket vásárolnának, ám egyelőre csupán a berendezés árának fele van meg. A horvát bajnokságban negyedik helyen álló együttes vendégszereplésére 477en váltottak belépőt, amiből 238 500 forint gyűlt össze. Mindkét csapat játékosai térítésmentesen vállalták a mérkőzést, így a ZTE elöljáróinak csupán a játékvezetőket, valamint (az MLSZ részére) a kötelező mérkőzésdíjat kellett kifizetniük. „A készülék beszerzését azért tartjuk fontosnak, mert az utóbbi időben sajnos több haláleset történt a pályákon, ezért a megelőzésre és az egészség megőrzésére is nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk – árulta el Nagy Ferenc, a ZTE elnöke. – A hiányzó összeget vélhetően a klub kasszájából pótoljuk.” A Slaven elleni találkozó másik apropója volt, hogy hivatalosan is elbúcsúztatták a klub korábbi labdarúgóit: Varga Zoltán, Sebők Vilmos, Csóka Zsolt, Lendvai Miklós, Sebők József, Darko Ljubojevics, Nagy Lajos és Kocsárdi Gergely közül azonban csak az utóbbi három volt jelen a stadionban.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
2 órája

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
2 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
3 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
3 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
3 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
3 órája