„Nagyon büszke vagyok a játékosaimra”

2007.10.14. 00:06
Címkék

A közönség egy része fél óra elteltével ébresztőt kiabált: ennek tudatában elégedett a látottakkal?A közönség egy része fél óra elteltével ébresztőt kiabált: ennek tudatában elégedett a látottakkal?

Megértem a türelmetlenséget, de szerintem erre már az sem emlékszik, aki először az ébresztőt kiabálta ezen a meccsen... Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert végig kifogástalanul összpontosítottak. Nem véletlenül voltam óvatos, mert Málta most is megmutatta, hogy rengeteget fejlődött, jó csapat, és ezért is nagy szó, hogy végig uraltuk a mérkőzést.

Meglepő volt, hogy Filkor Attila irányítóként, Gera Zoltán pedig a középpálya jobb szélén kezdett.

Ez szándékos volt, szerettünk volna némi zavart kelteni ezzel a húzással. Gera Zoltán már tekintélyes futballista, arra számítottam, hogy külön őrzőt kap, ezért kezdett a pálya szélén. Gondot ez nem okozhatott, hiszen mindkét helyen képes átlagon felüli teljesítményre.

Miért nem váltott korábban? Hiszen például Dzsudzsák Balázs ezúttal gyengébben játszott.

Nem láttam okot a cserére, ráadásul nem akartam kapkodni sem. Dzsudzsák Balázs ezúttal tényleg nem játszott úgy, ahogyan ő is szeretett volna, de most is akadtak ügyes megmozdulásai, hogy mást ne mondjak, gólpasszt adott.

Ha ma kezdődne a selejtezősorozat, mekkora esélyt adna a továbbjutásra?

Semennyit. A magyar válogatott még nem tart ott, hogy ilyen erős csoportból reális esélye lenne a továbbjutásra.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
42 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
47 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája