„Én biztosan nem adom fel!”

2007.10.14. 00:06
Címkék

Tavasszal, miután három egyre kikapott az Üllői úton a Ferencváros a Kecskeméttől, Gellei Imre, a csapat vezetőedzője a mérkőzés után felajánlotta lemondását. Ön gondolkodik hasonló lépésen?Tavasszal, miután három egyre kikapott az Üllői úton a Ferencváros a Kecskeméttől, Gellei Imre, a csapat vezetőedzője a mérkőzés után felajánlotta lemondását. Ön gondolkodik hasonló lépésen?

Soha nem foglalkoztam a múlttal, ráadásul Gellei Imre a „lemondós” edzők táborába tartozik, én pedig nem. Majd ha a vezetőség úgy határoz, hogy szakmai hibák miatt jutottunk ide, akkor eldöntik, hogy menjek vagy maradjak. Én biztosan nem adom fel!

Látta-e a Kecskemétet játszani, illetve érdekelne, hogy miként készítette fel a csapatát a KTE ellen?

Természetesen tudtam, hogy szervezetten, fegyelmezetten futballozó csapat a Kecskemét. Erre készültünk, no meg arra, hogy ha netán gólt kapunk, ne essünk szét, ne omoljon össze a rendszer. Az első félidőben nem is volt nagyobb gond, de aztán egy nulla után újabb súlyos hiba következett. Elkezdtünk fejetlenül támadni, kinyíltunk hátul, és ezt kihasználta a Kecskemét.

Több játékos kritikán alul teljesített. Mi az oka a formán kívüli futballnak?

Anélkül, hogy bárkit is megneveznék, el kell ismerni, hogy többen tudásuk alatt teljesítettek, fegyelmezetlenül játszottak. Olyat pedig edzői pályafutásom során még nem láttam, mint ami a negyedik gól előtt történt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű meccs, s igazam volt, amikor azt mondtam, hogy a döntetlen is megfelelne. Sajnos eddigi legsúlyosabb vereségünket szenvedtük el. Ez van, ezzel a kerettel kell dolgozni.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
34 perce

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
39 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
1 órája

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
1 órája

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája