Ujjgyakorlat következik

2007.10.13. 01:58
Címkék
A legkönnyebbnek ígérkező BL-csoportmérkőzés előtt áll az MKB Veszprém, hiszen az Fcsoport sereghajtóját, az izlandi Valur Reykjavíkot fogadja.

Az utóbbi napokban Gál Gyula miatt keletkezett némi feszültség a veszprémi klubban, de arról senki sem kívánt beszélni, mi is a gond a válogatott beállóssal, az MKB egyik kulcsjátékosával. Sokkal fontosabbnak tartotta maga Gál Gyula és az egyesület vezérkara is, hogy a gárdára váró BL-csatáról legyen szó, ezzel foglalkozzanak a veszprémi kézilabdázók és szurkolók. Aztán úgyis hosszabb BL-szünet következik, az MKB november 10-én a Gummersbach ellen folytatja itthon. Addig meg majd meglátjuk…

Az izlandi bajnok fogadására készülő Veszprém az utóbbi napokban a megszokott tempóban gyakorolt. A tréningeken kitűnő munkát végzett Iváncsik Tamás, az együttes újonca, aki a Dunaferrből került a bakonyiakhoz, s akit a helybéli szurkolók szeptember hónap játékosának választottak.

„Roppant boldog voltam, hogy rövid három hónap alatt nem csupán a csapat, hanem a veszprémi közönség is befogadott, a szívébe zárt – mondta Iváncsik

Tamás. – Azt szeretném, hogy a BL-és a bajnoki meccseken tovább erősítsem a szurkolók bizalmát. A legfontosabb azonban nem egy-egy játékosunk teljesítménye, hanem hogy a csapat miként muzsikál. Szerencsére egyre jobban összeérünk, fokozatosan javítjuk a hibáinkat, és a bajnoki meccseken mutatott jó formánkat igyekszünk átmenteni a BLcsatákra. Ez nem könnyű, hiszen a Celje és a Gummersbach a világ élmezőnyének tagja, és a Valurt sem szabad lebecsülnünk.”

Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
14 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
14 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
19 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
29 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
29 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
31 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
48 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
1 órája