Tétmeccsen tehetetlen

2007.10.13. 01:58
Címkék
Három éve üldözi a balszerencse Wayne Rooneyt, az angolok csatárát, amikor magára húzza a válogatott mezét. A Manchester United támadója 2004. június 21. óta tétmérkőzésen képtelen gólt szerezni a „háromoroszlánosok” csapatában, és az eredménytelenség lassan az idegeire megy. A 21 éves labdarúgó most nagyon fogadkozik, hogy az észtek elleni Európa-bajnoki selejtezőn betalál, és megtöri az átkot.

Amikor a 2004-es Európa-baj nokság B-csoportjának utolsó mérkőzésén Anglia 4–2-re legyőzte Horvátországot Liszszabonban, kevesen gondolták, hogy az a nap három év múltán is érdekes lehet.

Az lett, Wayne Rooney gólképtelensége miatt.

A horvátoknak kétszer beköszönő csatár a negyeddöntőben – amelyet tizenegyesekkel elvesztettek az angolok – már nem tudott betalálni a portugálok kapujába, igaz, ezen a találkozón tört el a lábközépcsontja, és már a 27. percben le kellett cserélni…

A sérülést követő visszatérés után Wayne Rooney 16 tétmérkőzésen szerepelt az angol válogatottban, s bármily hihetetlenül hangzik, egyetlenegyszer sem tudott gólt szerezni. A 21 éves klasszis úgy érzi, az észtek ellen remek alkalom nyílik arra, hogy végre megtörje a hosszú gólcsendet.

„A Manchester Unitedben jól megy a játék, ám válogatottbeli szereplésemről ezt nem lehet elmondani – mondta Wayne Rooney. – Nem tudom, ez miért van, mert amióta bekerültem az angol csapatba, mindig is a lehető legjobb játékra törekedtem. Természetesen boszszant a gólképtelenségem, bár ha a statisztikusok nem emlékeztetnek erre a sorozatra, sem én, sem a szurkolók nem foglalkoznának vele. Eleinte a válogatottban is sikerült gólokat szereznem, ám az utóbbi években a tétmeccseken egyszerűen a legjobb helyzeteket sem tudtam értékesíteni. Azt hiszem, szombaton az észtek ellen is lesz lehetőségem betalálni, és úgy érzem, most si-kerrel járok. Nagyon készülünk a meccsre, nem becsüljük le az ellenfelet, noha megtehetnénk, hiszen idegenben is simán legyőztük.”

Ami Wayne Rooney válogatottbeli társait illeti, John Terry biztosan nem lesz ott a pályán a Wembleyben szombat délután. A Chelsea 26 éves középhátvédje térdsérülés miatt kihagyja az összecsapást, a helyén Sol Campbell, a Portsmouth 32 éves védője kap lehetőséget Steve McClaren szövetségi kapitánytól.

Legfrissebb hírek

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
13 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
14 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
18 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
28 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
28 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
31 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
47 perce

Női vízilabda ob I: az UVSE megnyerte a BVSC elleni rangadót

Vízilabda
1 órája