Sundin a hős

2007.10.13. 01:58
Címkék

Mats Sundin sokat tett már azért, hogy a jégkorong legnagyobbjai között emlegessék. A svédek olimpiai és háromszoros világbajnok hokisa a New York Islanders ellen a Toronto Maple Leafs történetének legeredményesebb játékosa lett. Az NHL alapító tagjai közé tartozó csapatot feltüzelte a Carolina elleni 7–1-es vereség, aminek az Islanders látta kárát. 8–1-re nyert a Maple Leafs, mindegyik gólját más szerezte. Sundin nevéhez a hetedik fűződött, a svéd csatár igazából passzolni akart, de a korong az islanderses Brendan Wittről Wade Dubielewicz kapujába pattant. Sundint felállva ünnepelte a majd húszezres publikum, amely pontosan tudta, hogy ez volt a veterán 390. gólja és 917. pontja a Toronto színeiben. Ezzel mindkét kategóriában maga mögött hagyta Darryl Sittlert, a klub eddigi csúcstartóját. A pontok tekintetében egyébként kétszer ünnepelt a nézősereg, a második harmadban egy gólpasszt tévesen Sundinnak adtak, és csak öt perccel az örömködés után derült ki, hogy nem volt anynyi köze a gólhoz, mint elsőre hitték. A fegyelmi bizottság közben 25 mérkőzésre eltiltotta Jesse Boulerice-t, a Philadelphia Flyers támadóját, aki a Vancover Canucks elleni találkozón brutálisan letaglózta Ryan Keslert. Ez a liga történetének egyik legsúlyosabb büntetése.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
37 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
38 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
52 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
55 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája