Nyolcadszor sem sikerült
Bécs közel van, mégis távol.
Ahogy alig háromórányi buszút után siettünk az Alba Volán soros osztrák bajnokijára, elhaladt mellettünk egy ütött-kopott villamos, át kellett kelnünk egy téren, amely úgy néz ki, mint a Kőbánya-Kispest metrómegálló, aztán hirtelen mégis ott tornyosult előtte egy üvegpalota – az Albert Schultz Eishalle. Egy kolléga ironikusan fel is tette a kérdést a kezdés előtt másfél órával a csarnok oldalában csevegő magyar különítménynek: „Ugye, a Volán csarnoka azért szebb?”– mire Énekes Lajos másodedző hatalmas levegővétel után csak annyit mondott: „Más…”
Belülről tényleg, a csecsebecsebolt hiába csillog-villog, a tömeg csak azért óriási előtte, mert a sört is ott mérik. A csillagszóróval és hatalmas, felfújt üdítősüvegek közül kikorcsolyázó hazai hokisokkal cifrázott, elvben NHL-szerűnek tervezett bevonulás sem az igazi, a kakasnak tetsző, tüzes korongot ábrázolni próbáló kabalafigura ugyanis valahogy kelet-európai érzést kölcsönöz.
Aztán a meccs első előnyénél fel se tudott állni a magyar alakulat, a második után viszont Kovács Csaba rögvest bepakolt egyet. Kár, hogy közben a Vienna is szerzett gólt – a kékmezes bekkek szerencsétlenkedésének hála. Pedig akadt baj enélkül is elég, a bírók rögtön kiszórták az Alba embereit, ha egy Capitals-játékos csak megbillent.
A játék darabolása az első harmad további részében így is ment, ám ez volt minden, amit a Volán produkált. Később már ennyi se. A második periódus azzal kezdődött, hogy Aaron Fox visszaszerezte a vezetést, majd Marc Tropper is ütött egyet. Utóbbi esetében indokolt a puritán fogalmazás, annyira szimpla akció volt – mintha a magyarok mozgása tiltott lett volna…
Halovány volt a Volán, pedig a pislákoló izgalom szempontjából jól jött volna, ha a Volán képes szépíteni a második szünet előtt, ehelyett a bécsi sorminta folytatódott: Tropper után megint Fox íratta ki magát a nagy táblára, azaz 3–0-val zárult ez a rész, s ezzel végleg eldőlt a csata.
