Három magyar a vb-n

2007.10.13. 01:58
Címkék

Hawaii Kona nevű szigetén ottani idő szerint szombat hajnali ötkor az úszással kezdi a versenyt az Ironman-világbajnokság 2500 tagú mezőnye, benne három magyarral. A legnagyobb név a kétszeres duatlonvilágbajnok Csomor Erikáé, aki a rövidebb távoktól a győri duatlon-vb-n egy bronzzal búcsúzott. Csomor két éve indult először Hawaiin, akkor 16. lett, és bár a mezőny azóta jóval erősebb lett, mégis a legjobbak között érhet célba. Major Józsefet sokan Kropkó Péter lehetséges utódjának tartják. A kitűnő futó hírében álló versenyző az idén még „csak” célba akar érni, és tapasztalatot próbál gyűjteni. Az age group kategóriában, a 30–34 éves korcsoportban szerzett kvalifikációt Szűcs Fatima, aki szeretné még napnyugta előtt teljesíteni a távokat. Az Ironman-menők között egy ismerős névvel is találkozhatunk. Az országúti világbajnok Laurent Jalabert 2002-ben fejezte be kerékpáros-karrierjét, most pedig arra készül, hogy teljesítse a 3.8 kilométeres úszást, a 180 kilométeres kerékpározást és a maratoni távú futást.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
5 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
37 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
38 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
52 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
55 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája