Elszánt a Fradi mumusa

2007.10.13. 01:58
Címkék

Szombat délután Kecskemét– FTC mérkőzést rendeznek az NB II Keleti csoportjában. Csordás Csaba, a Kecskeméti TE labdarúgója eddig hét gólt rúgott a Ferencvárosnak. Az apró termetű csatár különösen büszke lehet, hiszen az elmúlt bajnokságban az ősszel a és tavasszal is eredményes volt a Fradi ellen.

„Erősebb együttesek ellen mindig motiváltabban futballozom, de nemcsak én, hanem az egész csapat – árulta el eredményességének okát Csordás. – Elsők vagyunk, és ha nyerünk, nyolc pontra növeljük előnyünket a Fradi előtt, s bár tudjuk, a végén minden pont számít, egy vereség még beleférhet a szezon elején. Persze nem akarunk kikapni, hiszen nekünk is hasonló céljaink vannak, mint a Ferencvárosnak.”

Sokak szerint a tavasszal éppen Csordás Csaba ütötte ki a Fradit, nagyszerű játékával sokat tett a 3–1-es győzelemért az Üllői úton.

„Noha Gellei Imre, a hazaiak mestere a mérkőzés után lemondott, azért az túlzás, hogy én küldtem padlóra a Fradit. Nem árt emlékezni arra, hogy két gólt Yannick Mbengono rúgott” – tette hozzá a kecskeméti futballista. Csank János, a Ferencváros mestere szerint mindkét csapatnak egyforma esélye van a győzelemre. Nem foglalkozik a múlttal, így az sem érdekli, hogy az elmúlt bajnokságban a KTE ellen egyszer sem nyert a Fradi (2–2, 1–3).

„Nem véletlenül áll házigazdánk a tabella élén, de győzni szeretnénk, hiszen közelebb kell kerülnünk a Kecskeméthez” – mondta Csank János.

A Ferencváros Kecskeméten már számít a vezetőséggel kibékülő szurkolótáborra is. Mostantól minden Fradiszurkoló megkülönböztetés nélkül, a jelenleg hatályos szabályok betartása mellett látogathatja az FTC mérkőzéseit.

Legfrissebb hírek

Velünk élő történelem; Pető, a mesterlövész

E-újság
1 perce

Vasárnapi sportműsor: Vasas–Ferencváros, Formula–1-es Sao Pauló-i Nagydíj

Minden más foci
6 perce

Számháború – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
38 perce

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
39 perce

Zabarnij szállította a PSG győzelmét

Francia labdarúgás
53 perce

Valverde után Arda Güler és Mbappé is betalált, a Real Madrid könnyedén nyert a Mestallában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Európai kézilabdaligák: Kácsor Gréta hét gólt szerzett Romániában

Kézilabda
55 perce

Ezt a Romát jó nézni – a Sassuolo ellen meneteltek tovább a „farkasok”

Olasz labdarúgás
1 órája